Index Vakbarát Hírportál

Kidobhattak egy kutyát az ötödikről

2014. május 13., kedd 11:50 | aznap frissítve

A 11.kerület.ittlakunk.hu oldalának beszámolója szerint szerdán kidobtak egy kutyát az ötödik emeletről Gazdagréten.

Menthetetlen volt

A Jack Russell terrierre egy járókelő figyelt fel, aki telefonált a Felicavet Állatkórházba, ahonnan azonnal kijöttek a kutyáért. A honlap szerint a tulajdonos azt mondta az állatkórház dolgozóinak, hogy

altassák el a kutyát, és a költségeket pedig fizesse az, aki akarja, ő nem fogja.

Az Index az állatkórháztól azt a tájékoztatást kapta, hogy a kutya menthetetlen állapotban került hozzájuk, ezért kellett elaltatni. A kórház nem akart azzal kapcsolatban hivatalosan állást foglalni, hogy a kutyát kidobták-e az ablakból vagy kiesett. Mint mondták, ennek eldöntése a hatóságok feladata lesz, úgy tudják, hogy az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tett egy állatvédő egyesület.

Az Index megkereste a rendőrséget is, hogy megtudja, valóban érkezett-e feljelentést, és mit lehet tudni az eset részleteiről, de egyelőre nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Gyertyagyújtásos megemlékezés lesz

A XI. kerületi honlap szerint az ügyben az Állatvédőrség Alapítvány tett feljelentést. Az alapítvány Facebook-oldalán a lakókra hivatkozva azt írják, hogy

a kutya a családban megharapott valakit, és ez lett a büntetése. Mindez természetesen pletyka és feltételezés, de életszerűtlen, hogy a kutya ilyen módon magától kiugorjon az ablakból.

Mint írják, a gazdagréti kutyások gyertyagyújtásos megemlékezést szerveznek.

Tornóczky Anita az állatvédő alapítvány nevében az Indexnek elmondta, állatkínzás és garázdaság miatt tettek feljelentést. Mint mondta, onnan értesültek az esetről, hogy ugyanabba a kórházba járnak a mentett állatokkal, ahová a kutyát vitték. Tornóczky szerint

a kutya leesésének helyéből derülhet majd ki, hogy kiesett-e vagy kilökték.

Az Index úgy tudja, hogy az eset akkora felháborodást keltett, hogy egy közösségi oldalra már felkerült a kutya tulajdonosának neve, telefonszáma és lakcíme is, a kommentelők pedig a tizedikről való kihajításával fenyegetőznek.

Rovatok