Index Vakbarát Hírportál

Rendőrök fosztogatták a bűnjelraktárat

2014. május 15., csütörtök 09:03

A XIX. kerületi rendőrkapitányságon rendőrök fosztogatták azt a bűnjelraktárat, ahol bűncselekményekből származó ékszereket, számítástechnikai eszközöket, bútorokat és drogot tároltak. A Blikk úgy tudja, hogy úgy pattant ki az ügy, hogy egy rendőr feljelentette a kollégáit, ráadásul egy fosztogatót rajta is kaptak a raktárban.

A lap szerint a parancsnok értesítette a Nemzeti Védelmi Szolgálatot, akik kedd éjszaka csaptak le. Mindenkit kihallgattak, és egyszerre tucatnyi helyen tartottak házkutatást. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mi tűnt el, még most is tart a leltározás. Lefoglalt pénz azonban nem volt a raktárban, azt ugyanis a befizetik a BRFK számlájára.

Az eset felgöngyölítése nem lesz nagyon bonyolult, ugyanis a bűnjelraktár kulcsát elvileg csak az arra kijelölt emberek vehetik fel a portán, és minden egyes kulcsfelvételt dokumentálnak. A lap úgy tudja, hogy a tettesek között nemcsak egyenruhások vannak, hanem a rendőrségen dolgozó civil közalkalmazottak is.

Rovatok