Index Vakbarát Hírportál

Lelkesedéssel és alázattal készül az új kormányszóvivő

2014. június 12., csütörtök 10:49

Giró-Szász Andrást is példaképének tartja Giró-Szász András utódja, a Hír TV-től igazolt új kormányszóvivő. Kurucz Évát személyesen Orbán Viktor kérte fel a posztra, derül ki az MTI-nek adott nyilatkozatából.

A Hír TV-nél 2002 óta dolgozó műsorvezető azért fogadta el a felkérést, mert egyrészt ezt a munkát tartja a kommunikáció egyik csúcsának, másrészt azért,

mert a világról, benne Magyarországról vallott értékrendje illeszkedik ahhoz a gondolatisághoz, amelyet a kormány következetesen képvisel.

Magyar–finnugor szakos volt

Kurucz Éva 1977-ben született, a Szegedi Tudományegyetem magyar–finnugor nyelvészet szakán végzett, majd német nyelvtanári és kommunikáció szakos diplomát is szerzett.

Dolgozott a Lánchíd Rádiónál, majd 2002-ben a Hír TV-hez ment, ahol volt sportszerkesztő, vezette a Híradót, kulturális, oktatási és gazdasági műsorokat, illetve reggeli magazint is. Két gyermek édesanyja.

A múlt héten hivatalba lépett új kormányszóvivő  – aki politikai főtanácsadói rangban látja el tisztségét – szerint az emberek egy része azzal az előítélettel áll a politikához, hogy a döntések nehezen átláthatók, szinte érthetetlenek. Ezért azt tűzte ki fő feladatául, hogy a kormányzati folyamatokat minél közérthetőbben, egyszerűbben, mindenki számára fogyaszthatóan kommunikálja. Alátámasztásul idézte a miniszterelnök minapi szavait, miszerint a kabinet néppárti kormányzást akar folytatni.

Fontosnak tartja emellett, hogy

az adott helyzetben a kormányzatot mindig jól tudjam képviselni.

Kurucz elődei közül Borókai Gábort a nyugodtságáért és a higgadtságáért, Nagy Annát a munkabírása és az alázata, Giró-Szász Andrást pedig az elemző, magyarázó attitűdje miatt tekinti példaképének. Saját magát úgy jellemezte, hogy lelkesedéssel és alázattal lép egész embert kívánó feladata elé.

Kurucz Éva szerint csapatával minél több kormányzati bejelentést igyekeznek majd kormányszóvivői szintre emelni, de az elemző, magyarázó részt azonban inkább a szakpolitikusokra bízzák.

Mint azt múlt héten megírtuk, bár már hetek óta voltak olyan hírek, hogy Giró-Szász András távozik a posztról, a kormányszóvivői iroda rendre tagadta, hogy felmerült volna erre vonatkozó javaslat a miniszterelnök vagy esetleg Giró-Szász oldaláról, mígnem június 6-án a Válasz.hu írta meg először, hogy Kurucz Éva követi a poszton.

Rovatok