Index Vakbarát Hírportál

Keresnek egy taxist, aki gázolt, majd továbbhajtott

2014. július 18., péntek 10:19

 A pécsi rendőrség keres egy cserbenhagyásos gázolót. A taxis 2014. július 7-én 6 óra 45 perckor Pécsett  a PTE Gyermekkórház udvarából kanyarodott ki jobbra a Nyár utcába. A manővere során nem adta meg az elsőbbséget a tőle balról érkező, a Nyár utcában a Bálicsi út felől az Édesanyák útja felé közlekedő motorosnak. A motoros a baleset elkerülése érdekében vészfékezett, amely során megcsúszott és elesett. Nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Az ismeretlen taxis megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

 A rendőrség kéri, hogy aki szemtanúja volt a balesetnek, és azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen a Pécsi Rendőrkapitányság 72-504-400-as központi hívószámán, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8 -16, p: 8 -13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Rovatok