Index Vakbarát Hírportál

Orbán mégsem úgy értette?

2014. július 30., szerda 07:51

Lehet, hogy félreértettük Orbán tusványosi beszédét? Hétfőn arról írtunk, hogy a miniszterelnök meglepődött, amikor megtudta, hogy Amerikában be lehet perelni az elnököt, ha túllépi a hatáskörét. De van a beszédnek egy másik olvasata is.

Négy olvasónk is jelezte, hogy szerintük másról van szó: a kormányfő nem azon csodálkozott el, hogy felelősségre lehet vonni egy elnököt a hatáskörének túllépése miatt, hanem azon, hogy Obama annak ellenére maradhat a hivatalában, hogy már el is ítélték hatáskörtúllépés miatt. Hallgassák meg ezt a részt 32:09-től:

Itt a hivatalos leirat

„Megtörténhet az, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az Egyesült Államokban – tegnapi hírt láttam – az Egyesült Államoknak talán a szenátusa, az is lehet, hogy a szenátus és a képviselőház együtt úgy döntött, hogy beperli az amerikai elnököt folyamatos hatáskörtúllépés miatt. És amikor ezek mögé nézek, kiderül, hogy nemhogy beperlik, többször elítélték már az amerikai elnököt hatáskör túllépése miatt… Képzeljék el Magyarországon, amikor a parlament beperelné a magyar miniszterelnököt hatáskörtúllépés miatt, és akkor [az „akkor” szó a hivatalos leiratban szerepel, de a videón nem hallatszika bíróság el is ítélne. Meddig tudnék én hivatalban maradni, tisztelt Hölgyeim és Uraim? Ezeket a példákat csak azért hozom ide, mert olyan világban élünk, amikor bármi megtörténhet.”

Orbán itt arról beszélt, hogy a jövő kiszámíthatatlan és bármi megtörténhet. Példaként hozta az Ukrajnában lelőtt utasszállítót, majd rátért az amerikai példára. Eddig mindenki, aki értelmezte ezt a részt, úgy értette, itt azon lepődött meg a kormányfő, hogy egyáltalán felelősségre lehet vonni az elnököt.

A miniszterelnök azon lepődött meg, hogy az elnök még úgy is hivatalban maradt, hogy már többször el is ítélték, nem pedig azon, hogy milyen lenne, ha őt is be lehetne perelni

– írta viszont egy olvasónk. Ez kétségtelenül logikus és ésszerű olvasata ennek a résznek.

A 444.hu például hozzánk hasonlóan értelmezte a miniszterelnök beszédét, a kormánypárti sajtó pedig a tudósításaiból kihagyta ezt a részt. A Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, a Heti Válasz és a Fidesz.hu (ez egy nagyon részletes cikk) sem számolt be a beszédnek ezen részéről.

Hogy egyértelművé tegyük a szövegrész értelmezését, erre és más homályos pontokra is rákérdeztünk a miniszterelnöki sajtóiroda vezetőjénél, Havasi Bertalannál. Ő a szokásos stílben csak annyit közölt:

Kérdései alapján feltételezem, hogy nem sikerült a Duna Televízióban élőben végignéznie vagy teljes egészében áttanulmányoznia a tusnádfürdői miniszterelnöki beszédet.

A magam részéről cikke megírásához azt a segítséget tudom nyújtani, hogy átküldöm a linket, melyben megtalálja a teljes szöveget.

Ezt kérdeztük Havasitól

Nem ítélték el Obamát

Kíváncsiak voltunk, mire célzott Orbán, amikor azt mondta: „többször elítélték már az amerikai elnököt hatáskör túllépése miatt.” Ez azért érdekes, mert nem találtuk nyomát annak, hogy Obamát bármilyen bíróság elítélte volna a hatáskörének túllépése miatt.

Ha pedig Obama elítélése csak Orbán fejében létezik, akkor – ha egyáltalán tényleg úgy értette, amit Tusnádfürdőn mondott – teljesen légből kapott a gondolatmenet, hogy egy elítélt magyar miniszterelnök nem maradhatna hatalomban.

Obamát csak szeretné beperelni a képviselőház republikánus elnöke, de ennek a pernek nincs túl nagy jövője, inkább csak politikai húzásnak tűnik (ősszel lesznek félidős választások az USA-ban). Sem a per előkészületéről szóló újságcikkek, sem a képviselőknek írt levelében maga John Boehner nem említette, hogy Obamát korábban már elítélték volna.

Boehner szerint Obama túlterjeszkedett a hatáskörén, amikor egymaga döntött arról, hogy részben elhalasztja a kötelező egészségbiztosítás (ObamaCare) bevezetését. Obama arra hivatkozott, hogy a képviselőház annyira nem tesz semmit, hogy ha azt akarja, hogy az ország működőképes maradjon, neki kell intézkednie és rendeleteket hoznia.

Jó, pereljenek be!

Így kommentálta Obama egy beszédében a hírt, hogy a képviselőház pert akar indítani ellene. Ebben a beszédében sem említette, hogy korábban már elítélték volna a hatáskörének túllépése miatt, egyúttal magabiztosnak tűnt és nem tartotta valószínűnek, hogy a bíróság igazat adjon a képviselőháznak. 

Az elnök elleni rendes felelősségre-vonási eljárás, az impeachment már többször felvetődött, de vagy el sem indult az eljárás (csak egy-két republikánus képviselő beszélt róla), vagy a folyamat legelején elhalt. Tavaly decemberben a képviselőház igazságügyi bizottságában volt szó az elnök elleni impeachment megindításáról, de ez a kezdeményezés is elhalt.

Magyarországon csak a súlytalan köztársasági elnök ellen van kidolgozott, külön felelősségre-vonási eljárás, a tényleges hatalmat birtokló miniszterelnök ellen nincs. Ellene a legfőbb ügyész emelhet vádat, ami már eleve esélytelen, mert a legfőbb ügyészt többnyire a kormányzó erő választja meg. Most sincs ez másként, Polt Péter legfőbb ügyész például a felcsúti stadion avatóünnepségét az Orbán családdal együtt nézte végig és a 2014-es választási győzelmet ünneplő, Gundelben tartott vacsorán is részt vett.

A miniszterelnök felelősségre vonhatóságáról és az Obama ellen indított perről korábbi cikkünkben olvashat.

Rovatok