Index Vakbarát Hírportál

Pszichiátriára került Zuschlag János

2014. augusztus 7., csütörtök 16:29

Súlyos depressziós és paranoid tünetek miatt pszichiátriára kellett vinni Zuschlag Jánost, az MSZP csalásért elítélt, börtönviselt egykori képviselőjét, írja a Story Magazin. Zuschlagot az viselte meg nagyon, hogy nem sikerült lángossütőt nyitnia a horvát tengerparton, pedig tervei szerint ebből tartotta volna el a családját.

Tulajdonképpen én már azt is élvezem, ha gyűlölnek, ennyire átalakult a személyiségem. Nincs bennem kontroll, vagy gátlás, Egyedül azt viselem nehezen, ha megaláznak.  A pszichológusom szerint paranoid és depressziós hajlamaim vannak, talán csak az menthetne meg, ha normális emberi kapcsolatokat sikerülne kialakítanom. De viszonylag kevés ilyen van az életemben"

- mondta a magazinnak Zuschlag.

"Félek a csendtől, mert olyankor a hangok veszik át az irányítást a fejemben, és úgy érzem: megőrülök. Nem tudok szembenézni a hatéves börtönpokollal, hogy miket kellett átélnem, és nem tudok szembenézni az életem kilátástalanságával sem" - vallotta be az egykori szocialista politikus, akit a családja vitt be a pszichiátriára, mert annyira rosszul volt. Ott gyógyszereket és altatókat kapott, és pszichológushoz is rendszeresen jár.

A Story szerint Zuschlag a testedzésbe menekül a lelki problémák elől. "Amikor annyit edzek, hogy már fáj a testem, az enyhíti a lelki kínokat"- mondta. Azt egyébként nem tudni, hogy az expolitikus miből él, mivel a múltja miatt sehol nem alkalmazzák.

Rovatok