Index Vakbarát Hírportál

Árhullámok indultak el a Rábán

2014. augusztus 14., csütörtök 16:00

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Rába szentgotthárdi és körmendi szakaszán a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A hétfő óta tartó jelentős mennyiségű esőzések miatt ugyanis három, egymásra futó árhullám vonul le a folyón. Az első árhullám a szakemberek szerint még nem okozott problémát, de a második és harmadik már jelentős vízszintemelkedéssel járt, ami szükségessé teszi a védekezést és ennek részeként az árvízvédelmi fokozat elrendelését is, írja az MTI.

Szentgotthárdnál délelőtt 11 órakor már tetőzéshez közeli volt a helyzet 272 centiméteres vízállással, Körmendnél viszont a folyó vízszintje már átlépte a 3 méteres vízállást, és tovább árad, ezért magasabb árvízvédelmi készültség elrendelésére is szükség lehet.

A térségben a szakemberek szerint völgyi elöntésekre kell számítani, mezőgazdasági területek is víz alá kerülhetnek, és útlezárásokat is elrendelhetnek. A közútkezelő tájékoztatása szerint Vas megyében teljes szélességében lezárták a Halogy és Nádasd, a Halogy és a 86-os főút, valamint a Csörötnek és Kondorfa közötti alsórendű utat.

A vízügyi igazgatóság munkatársai azt kértik, hogy most senki ne induljon vizitúrára a Rábán, mert az életveszélyes. A levonuló árvíz miatt a folyóparton, árterületeken való tartózkodást sem javasolják.

Rovatok