Index Vakbarát Hírportál

Ropogtatnivalóba még senki nem bukott bele

2014. szeptember 22., hétfő 07:54

Hecckampánynak tartja a XVIII. kerületi fideszes polgármester, hogy az elmúlt napokban a sajtó és a helyi ellenzéke is arra lett kíváncsi, mennyi pénzt számolt el áfás számla nélkül. Az önkormányzat szerint sincs semmi kivetnivaló abban, hogy egyszerű közértes blokkok és éttermi nyugták alapján utaltak százezreket Ughy Attilának, és a számvevőszék sem sérelmezte eddig a gyakorlatot. Ezzel együtt a dolog könnyen befolyásolhatja a választási eredményeket abban a kerületben, ahol tavasszal a legkiélezettebb volt a verseny.

Képzelje el a következő helyzetet! Ön városvezetőként elmegy a Sparba, vásárol egy kis mogyorót, egy zacskó chipset, egy doboz piskótatallért, de áfás számlás valamiért elfelejt kérni. A 2446 forintos blokkot azonban benyújtja az önkormányzatának, hogy fizessék ki az összeget, hiszen nem otthonra a hűtőbe vette a ropogtatnivalókat, hanem egy munkahelyi rendezvényre.

Mivel a polgármesteri hivatal vonakodik kifizetni az összeget a vásárló adatait is tartalmazó számla nélkül, hiszen egy blokkot gyakorlatilag bármelyik bevásárlókosárból ki lehet emelni, egy fejléces-pecsétes papíron utasítja a gazdasági vezetőt, hogy ezt bizony fizesse ki. Hiszen „reprezentációs célból” történt a nassolás. A hivatal mi mást tehet, ha a polgármester odaszól, kifizeti.

Ha a történetet a valóságtól elrugaszkodottnak tartja, téved, mert pontosan ez történt az elmúlt években a XVIII. kerületi önkormányzatnál, amelynek polgármestere, a fideszes Ughy Attila nem egyszer járt el így. Az Index birtokába került iratok szerint ugyanis az elmúlt időszakban Ughy több százezer forintot költött úgy, hogy áfás számlát nem kért ezekről. 

2012 első nyolc hónapjában összesen 236 585 forintnyi éttermi fogyasztást és készpénzfelvételt talált a hivatal, amelyről nem volt áfás számla. De a XVIII. kerületi hivatal gazdasági és költségvetési irodája külön kigyűjtötte a bolti vásárlásokat is, amelyről nem kapott számlát: összesen 204 313 forintnyi költéshez hiányoztak a bizonylatok. Például ilyen tételeknél:

A XVIII. kerületi hivatal gazdasági és költségvetési irodája minden esetben jelezte a polgármesternek, hogy pótolni kellene a számlákat. A válasz minden esetben egy polgármesteri kérés volt az irodavezetőhöz: fizessék ki áfás számla nélkül. 

Mennyit keres a polgármester?

Ughy Attila 2010 óta Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere, ekkor parlamenti képviselőnek is megválasztották. Emellett 2010-ben a fővárosi közgyűlésbe is bejutott és fővárosi tanácsnok lett. A legutóbbi, 2013-as vagyonnyilatkozata szerint a különböző tisztségeiért több, mint másfél millió forintot vitt haza havonta.

     

Befolyásolhat ez valamit? Itt igen

Erről a sajátos XVIII. kerületi elszámolási gyakorlatról múlt héten elsőként az RTL Klub számolt be, majd Ughy helyi ellenzéke, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes és Kőrös Péter frakcióvezető tartott sajtótájékoztatót a botrányról.

Nem véletlenül foglalkozik kiemelten az üggyel a baloldali ellenzék, a XVIII. kerület ugyanis azon kevés körzetek egyike, ahol kérdéses a Fidesz győzelme. Emlékezetes, hogy tavasszal a fideszes Kucsák László csak egy hajszállal, 56 szavazattal tudta legyőzni az MSZP-s Kunhalmi Ágnest, aki az utolsó pillanatban lett jelölt Simon Gábor botránya után.

A XVIII. kerületet Ughy 2010-es győzelme előtt több cikluson át a szocialisták vezették, és az MSZP-s Mester László polgármestersége biztos baloldali bázisnak számított. Mester magabiztosan nyerte az önkormányzati választásokat sorra, 16 éven át irányította a kerületet, a parlamenti választásokon pedig 2010-ig előre el lehetett könyvelni a szocialisták sikerét. 2002-ben és 2006-ban is már az első fordulóban bejutottak az Országgyűlésbe a jelöltek (Katona Béla, Mester László, és itt tűnt fel Simon Gábor is), jellemzően 20 százalékot verve a fideszes vetélytársakra.

2010-ben viszont a Fidesz itt is tarolt, és bár nem az első fordulóban, de magabiztosan győztek a jobboldali jelöltek, 2010 őszén pedig a jobboldal, élén Ughy Attila több évtized után megkapta az esélyt, hogy irányítsa a kerületet.

Parlamenti választások a XVIII. kerületben

2014

Kucsák László (Fidesz) - Kunhalmi Ágnes (MSZP) 37,6%-37,49%

2010

Kucsák László (Fidesz) - Simon Gábor (MSZP) 55,3% - 37,1%

Ughy Attila (Fidesz) - Mester László (MSZP) 57,4% - 37,5%

2006

Simon Gábor (MSZP) - Kucsák László (Fidesz) 52% - 32% (első fordulóban!)

Mester László (MSZP) - Ughy Attila (Fidesz) 52% - 33% (első fordulóban!)

2002

Katona Béla (MSZP) - Révész Máriusz (Fidesz) 53% - 28% (első fordulóban!)

Mester László (MSZP) - Ughy Attila (Fidesz) 52% - 31% (első fordulóban!)

A baloldal viszont most gőzerővel azon van, hogy visszavegye a jobboldaltól a városrészt, itt létrejött az összefogás: a DK és az Együtt-PM-es támogatásával a szocialista Szaniszló Sándor próbálja leváltani Ughyt.

A szavazókörökre lebontott tavaszi adatok alapján a baloldalon nem tartják kizártnak, hogy sikerül megnyernie a kerületet. Másrészt persze Szaniszló, és így a baloldali összefogás esélyei ugyanakkor jelentősen csökkentek, miután kiderült, hogy a helyben népszerű volt polgármester, Mester László is összegyűjtötte az ajánlásokat, és ő is elindul a polgármesteri posztért.

Nincs itt látnivaló, ez hecckampány

Érthető tehát, hogy az MSZP minden erővel igyekszik napirenden tartani a számlaügyet, és legutóbb például azt ígérték, hogy a kerülettől és a fővárostól is kikérik az összes számlát, amelyet Ughynak kifizettek reprezentációs célra.

Ughy pontosan érzi, hogy a baloldali ellenfelei megpróbálják minél nagyobbra fújni az ügyét, ezért az elmúlt napok történéseit egyszerűen "politikai hecckampánynak" nevezte. A XVIII. kerületi önkormányzat az Indexnek részletesen megindokolta, hogy szerintük miért nincs semmi probléma ezzel az elszámolási gyakorlattal. Az önkormányzat négy érvet is felsorolt:

  1. „A bizonylat és a nyugta az egész Európai Unióban elfogadott költségigazolási forma – természetesen együtt a bankkártya adattal, mert ezek így az összes olyan adatot tartalmazzák, amit az áfás számlák, vagyis ellenőrizhetőek.” Vagyis az önkormányzat szerint azért nem probléma az áfás számla hiánya, mert a hivatal számára sem lehetett kérdés, hogy a polgármester kifizette a kártyával ezeket az összegeket.
  2. „A költések jelentős része külföldön történt, ahol eleve nem ismerik az áfás számla fogalmát." Az önkormányzat ugyanakkor továbbra sem árulta el, mekkora összeget fizetett ki számla nélkül, és ennek mekkora hányada külföldi költés. Az önkormányzat csak annyit közölt, hogy éves átlagban 35 milliót költenek reprezentációra, és ez jóval kevesebb, mint a szocialisták alatt 2006 és 2010 között (55 millió forint).
  3. „Jó példa a szabályszerűségre: a számvevőszéki vizsgálat egyáltalán nem kifogásolta az elszámolást.” Az ÁSZ valóban nem talált kivetnivalót a hivatal könyvelésében.
  4. „A külföldi projekteknél (három EU-s projekt vezető partnerei vagyunk) sokkal szigorúbb a költségelési és elszámolási rend, mint Magyarországon, és ők is kifogás nélkül kifizették nekünk az elszámolt tételeket – hibát nem találtak."

Az önkormányzatnak ugyanakkor ellentmond az RTL Klubnak korábban nyilatkozó adószakértő, illetve a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének elnöke: ők mindketten szabálytalannak tartják ezt az elszámolást. Utóbbi, Lengyel Tibor az Indexnek azt mondta, hogy az önkormányzat intézményként nem áfakörös, ez azonban csak annyit jelent, hogy áfát nem igényelhet vissza. A könyvelés elkészítéséhez azonban kellenek a számlák, egyszerű bizonylat vagy nyugta nem elég. 

Ezt az érvelést erősíti a fővárosi önkormányzat álláspontja is, amelyet a PM-es Petrovai László közérdekű adatigénylésére közöltek. A főpolgármesteri hivatal hétfőn azt írta, hogy Ughynak nem fizettek ki semmit áfás számla nélkül, hiszen „a jelenlegi szabályozás alapján nem fordulhat elő kifizetés megfelelő bizonylat (jelen esetben ÁFÁ-s számla) nélkül, és nincs tudomásunk ilyen kifizetésről”.

A XVIII. kerületi önkormányzat a kifogásokra reagálva azt ígérte, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák a honlapjukon a részletes könyvvizsgálói szakvéleményt.

Rovatok