Index Vakbarát Hírportál

Megvan, kit indít az MSZP Kiss Péter helyén

2014. szeptember 26., péntek 09:01

Valószínűleg Horváth Imrét fogja elindítani az MSZP az elhunyt Kiss Péter megüresedett képviselői helyére kiírt időközi országgyűlési választáson, jelentette be csütörtök este Trippon Norbert, a szocialisták polgármesterjelöltje az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Budapest 11-es számú választókerületében (amely Újpestet, Káposztásmegyert illetve Angyalföld északi részét fedi le) Kiss Péter halála miatt kell újra parlamenti választást tartani november 23-án.

A nyugdíjas határőrtiszt Horváth Imre országosan ismeretlen politikus, azért esett rá mégis a választás, mert a 2010-es önkormányzati választásokon is sikerült győznie Káposztásmegyeren a saját választókörzetében. Az újpesti szocialisták hétfőn tartanak taggyűlést, ekkor dőlhet el hivatalosan is, ki lesz a parlamenti képviselőjelölt. Az MSZP-seknek viszont azt is mérlegelniük kell, hogy Horváth a mostani önkormányzati választáson is indul képviselőjelöltként, a két poszt pedig összeférhetetlen.

Mint arról írtunk, az újpesti MSZP-sek először Kunhalmi Ágnest, a párt budapesti elnökét szerették volna elindítani, mivel a tavaszi választáson is jól szerepelt a XVIII. kerületben. De Kunhalmi, aki listáról már bejutott a parlamentbe, ezek szerint jobban ragaszkodott a XVIII. kerülethez. Így maradt a második forgatókönyv, egy helyi politikus.

Az MSZP-nek a jelöltről az Együtt-PM-mel és a DK-val is tárgyalnia kell. Az Együtt, úgy tudjuk, támogatja az MSZP jelöltjét mindenképp, bár a logójukat nem adják majd az induló neve mellé. Főleg Gyurcsányék szava lehet tehát a döntő, az EP-választáson ugyanis a DK szerepelt a legjobban Újpesten. A nyári baloldali tárgyalásokon a kerültek elosztásánál egyszer felmerült, hogy a pártok beszéljenek-e a parlamenti mandátumokról, de kegyeleti okokból ezt végül az MSZP-sek és a DK-sok is elutasították.

Rovatok