Index Vakbarát Hírportál

Már nem támogatja az Együtt-PM Garabits Károlyt

2014. október 1., szerda 12:50

Megvonta támogatását az önkormányzati választáson a VII. kerületben induló Garabits Károlytól és Devosa Gábortól az Együtt-PM, és visszalépésre, valamint a közéletből való távozásra szólította fel őket. Indoklásként azt írták, hogy a korábban két civil szervezet és a baloldali pártok támogatását élvező Garabits Károlynak egy hét elteltével sem sikerült tisztáznia magát azon súlyos vádak alól, amelyek őt a sajtóban érték.

Mint azt mi is megírtuk, nemrégiben egy olyan hangfelvételt hozott nyilvánosságra a Magyar Nemzet, amelyen Garabits Károly erzsébetvárosi vállalkozó, az MSZP, a DK, az Együtt-PM és két helyi civilszervezet közös önkormányzati képviselőjelöltje beszél arról, miként kell lopni, egyúttal azt is megemlíti, hogy ő csak névleg van bejelentve a kerületbe.

A pártszövetség felszólította a Garabits Károlyt ajánló civil szervezetet, valamint az őt támogató valamennyi ellenzéki pártot, hogy határolódjanak el a "súlyos korrupciós gyanúba keveredett" jelölttől. Mint ismert, Farkast hivatalosan a DK jelölte a posztra, de élvezte az Együtt-PM és az MSZP támogatását is, plakátjain az összes párt logója szerepel. A DK korábban már úgy nyilatkozott, hogy Garabits független jelölt innentől, a felvétel kiszivárgása után elhatárolódtak a politikustól.

Miket mondott Garabits?

„Idióta Hunvaldéknak megmondtam: lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik. Érted? És még egy, előre nem fogadunk el pénzt.” Hunvald György volt VII. kerületi MSZP-s polgármester és Gál György volt SZDSZ-es bizottsági elnök egy másik felvételen is szóba kerül: „Hát én úgy pofán basztam a Hunvaldot is, szó szerint, meg a Gált is, hogy leestek."

A felvételről az is kiderül, hogy a kerületi vagyonkezelő élére Garabits ültetett egy olyan személyt, akinek „hamis volt a diplomája, mindene hamis volt, baszd meg". Egyszer például hatmillió forinttal maradt adósa valaki, és rajta úgy állt bosszút, hogy a VI. kerületben szólt az egyik önkormányzati cég vezetőjének, „Pistinek”, hogy ne adjon neki munkát.

Az egymilliárd forintot érő irodaházát négy évre átíratta gyerekkori jó barátja, „Káposztás Bandi” nevére, mert képviselősége idején nem akarta, hogy a saját nevén legyen. Garabits a rendőri kapcsolataival is kérkedik az egyik felvételem: „hát mondjuk itt minden, a VII., a XIV., a XV. kerületi rendőrkapitány mind barátom, érted, tehát nagyon nem kell félnem, van háromféle rendőrigazolványom, ha megállítanak."

Az Együtt-PM nem támogatja Devosa Gábort sem, akiről kedden az Origo azt írta, hogy Erzsébetváros korábbi alpolgármestereként rokonától vett egy világörökségi ingatlant. Az ingatlant bérlőként még a sógora vette meg, amit kétmillió forintért vásárolt meg tőle az egykori alpolgármester, majd 17,5 millióért adott tovább.

Rovatok