Index Vakbarát Hírportál

Orbán újra konzultál a nemzettel

2014. október 10., péntek 08:45

Konszolidációs húrokat pengetett meg Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában, mondván:

szeretném az egyetértés politikáját folytatni

Ezért az elkövetkező időszakban újramelegíti például az először 2005-ben meghirdetett nemzeti konzultációt is, mely során Orbán egy turnébusszal és Kudlik Júliával körbekampányolta az országot. A kormány 2010 után is többször hirdetett már nemzeti konzultációt, így például az Alaptörvény előkészítése során, majd pedig 2012-ben, gazdasági kérdésekkel kapcsolatban

De Orbán Viktor már most is elégedett az egyetértéssel. A vasárnapi önkormányzati választás esélyeit latolgatva úgy fogalmazott:

Az ország ráérzett az összefogás és az egység ízére, ez dagasztja a mi vitorlánkat valójában.

Mint mondta, nem akarja azt színlelni, mintha a kormányoldal és az ellenzék esélyei ebben a pillanatban egyenlők lennének, ám nincs lefutott választás.

Rovatok