Index Vakbarát Hírportál

Bálint Antónia és Vágó is elvérzett

2014. október 12., vasárnap 22:50

Több ismert ember is indult az önkormányzati választáson, de Bálint Antónia, Vágó István és Kozmann György is elvérzett, Deák Bárdos Mihály birkózó viszont képviselő lesz. Dömsödi Gábor nagy csatában lett Pásztó polgármestere, a volt Barátok közt-szereplő Halász Gábor pedig harmadik ciklusában is vezetheti Kiskutast.

Bálint Antónia is kevés volt a XIII.-ban

A budapesti XIII. kerület régóta a baloldali pártok egyik biztos bázisa, a Fidesz ezúttal többek között azzal próbálkozott, hogy Bálint Antónia volt aktmodellt és egykori szépségkirálynőt indította a 12-es választókerületben. Végül csak 18,16 százalékot tudott szerezni a 62,57 százalékkal győző MSZP-s Puchner Gábor ellen.

Bálint Antónia többek között olyan ötletekkel állt elő, mint: „A parlagfüvet szedjék ki, ha mondjuk tele van a körzet" vagy „Kutyásoknak biztosítsanak területet", de a kátyús utak sem tetszettek neki. Vasárnap azzal került be a hírekbe, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) iránymutatásával ellentétben a szavazófülkéből rakott ki szelfit magáról a Facebookra, de estére aztán már eltávolította a képet.

Vágó nem tanulhatja a kerületpolitikát

A korábban népszerű tévés műsorvezető, Vágó István is önkormányzati képviselőjelöltként indult a XII. kerületben. A DK színeiben, a baloldali összefogás pártjai közös jelöltjeként 29,46 százalékot szerzett, nem tudta megközelíteni az 50,56 százalékkal győztes Kovács Lajost, a Fidesz-KDNP jelöltjét.

Vágó tervezte, hogy most megtanulja a kerületpolitikát, utána pedig jöhet a várospolitika, így legközelebb már polgármesterként indulhatott volna. Nemcsak az arcát adta az októberi választáshoz, hanem rögtön bedobott néhány ígéretet is: ingyenessé tenné a parkolást, és nem csinálna stadiont a Normafából.

Deák Bárdosból képviselő lett

Miskolc 15. számú választókerületében a Fidesz-KDNP a 2001-ben Európa-bajnok, hatszoros világbajnoki ezüstérmes birkózót, Deák Bárdos Mihályt indította, aki be is jutott a közgyűlésbe. A 39 éves sportoló a tavalyi, budapesti világbajnokságon ötödik lett, és már tervezte a civil életét, de márciusban még azt nyilatkozta, sportvezetőként dolgozna majd Miskolcon.

Kozmann-nak most sem sikerült

Az ötszörös világbajnok kenus Kozmann György 2010-ben még függetlenként próbálkozott, akkor 29,68 százalékot szerzett a fideszes Hajdu Jánossal szemben Pakson. Állítása szerint már régóta készült arra, hogy most megint indul az önkormányzati választáson, ezúttal a Fidesz-KDNP színeiben, de rosszabbul szerepelt, mint négy éve. A néppárti Süli János 78 százalékkal söpörte be a paksi polgármesterséget.

A volt NB I.-es futballistát, most az Ajkában játszó Sowunmi Thomast Székesfehérvár 1. számú választókörzetében indította az LMP, de csak 98 szavazatot kapott, 4,11 százalékkal messze volt az 53,79 százalékkal győző Égi Tamás fideszes jelölttől.

Polgármesterből polgármester

Pásztó polgármestere lett Dömsödi Gábor tévés műsorvezető, újságíró, aki nagy csatában, mindössze 50 szavazattal győzte le 50,51 százalékkal a szintén független Sisák Imre Jánost. Dömsödinek nem lesz idegen a városvezetés, miután 2003–2006 között és 2011-től Bokor polgármestere volt.

A Barátok közt egykori Hoffer Misije, Halász Gábor már két cikluson át vezette Kiskutast függetlenként, többek között faluház és könyvtár is nyílt a Zala megyei településen vezetése alatt. Most 74 szavazattal, 66,67 százalékkal nyert Tóth József szintén független jelölt ellen.

Rovatok