A Szegedi Járásbíróság szabadlábra helyezte azt a két bolgár állampolgárságú férfit, akiket pénteken vett őrizetbe a rendőrség amiatt, mert a nagylaki határátkelőhelyen nagy mennyiségű kecskerákot szállítva jelentkeztek határátlépésre, és a gyanú szerint nem volt engedélyük ezek szállítására.
S. I. és S. D. furgonjában 24704, Magyarországon védett kecskerákot találtak, melyeknek egyenkénti természetvédelmi értéke 50 ezer forint, vagyis az október 17-én lefoglalt szállítmány teljes értéke meghaladta az 1,2 milliárd forintot.
Az ügyben a Szegedi Járásbíróság azt állapította meg, hogy S. I. mégis rendelkezett a rákok szállításához szükséges okmányokkal, azokat jogszerűen szállítva jelentkezett határátlépésre, nem volt ok a letartóztatásukra, így szabadlábra helyezték, ahogy később S. D-t is, aki ellen visszavonta az ügyészség az előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványt. A 800 kilogrammnyi ehető állatot a gyanú szerint Belgiumba szállították volna, azokat időközben a Szegedi Vadasparkban helyezték el.
A bíróság döntése ugyanakkor nem jogerős, mert az ellen ügyész fellebbezést jelentett be.