Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsányék azt hallották, Orbán bankügyek miatt volt Svájcban

2014. november 9., vasárnap 15:14

Orbán Viktor október végén kiruccant Svájcba néhány napra, amit a miniszterelnök sajtófőnöke is megerősített akkor. Havasi Bertalan azt írta, hogy "az őszi szüntet kihasználva a miniszterelnök a családjával tölt néhány napot Svájcban". 

Az utazás igazi céljáról több verzió is keringett:

Az utazás a DK fantáziáját is megmozgatta. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján, azt mondta, a DK választ vár Orbán Viktor miniszterelnöktől arra, hogy legutóbbi svájci utazásakor tárgyalt-e két helyi bank munkatársaival.

A DK-sok ugyanis azt hallották, hogy

a miniszterelnök a Credit Suisse és a Pictet Bank munkatársaival találkozhatott.

Gréczy azt mondta, nem a sajtóból származik az információ, de annak forrásáról ennél többet nem kívánt elárulni. 

A párt azt is kérdezi Orbán Viktortól, hogy volt-e ilyen találkozó, és ha igen, azon miniszterelnökként vagy magánemberként vett-e részt? Úgy folytatta: ha miniszterelnökként volt jelen a találkozón, akkor az miért nem szerepelt a hivatalos programjában, ha viszont magánemberként, akkor azt várják tőle: számoljon be arról, "milyen banki ügyletei lehetnek a Magyar Köztársaság miniszterelnökének Svájcban". Azt kérik továbbá a kormányfőtől, ha ez a találkozó létrejött, akkor tájékoztassa az embereket arról, hogy ez a megbeszélés érinti-e a nyilvános vagyonbevallását.

Gréczy Zsolt kijelentette: a DK nem vádolja Orbán Viktort, hanem kérdezi. Mi is megkérdeztük Havasi Bertalant az ügyről, aki az Indexnek azt válaszolta, hogy 

Ez a híresztelés egy vadkacsa.

Havasi szerint ráadásul "a miniszterelnök álláspontja általánosságban az, hogy ha valaki valamit akar, az jöjjön Budapestre tárgyalni".

Rovatok