Index Vakbarát Hírportál

A strasbourgi elmarasztalás után megváltoztatták a Btk.-t

2014. november 18., kedd 10:06

Az Országgyűlés kedden több ponton módosította a 2013-ban elfogadott büntetés-végrehajtási kódexet, a változtatások egyikeként pedig bevezetett egy kötelezően lefolytatandó kegyelmi eljárást a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében, írja az MTI.

A parlament 125 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 54 tartózkodás mellett fogadta el az igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát. A Ház döntése értelmében az új kegyelmi eljárást - a büntetett hozzájárulása esetén - hivatalból kell megindítani, alapvető feltétele pedig, hogy az elítélt legalább negyven évet már letöltött tényleges életfogytig tartó büntetéséből.

Mint arról korábban az Index is írt, az Emberi Jogok Európai Bírósága májusban kimondta, hogy a magyar Btk. legszigorúbb büntetése, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizáró tényleges életfogytiglan embertelen. Strasbourg a reményhez való jogot kérte számon, azt hiányolták, hogy a magyar jogrendszerben nincs olyan elem, ami kötelezően előírná a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek büntetésének időnkénti felülvizsgálatát.

Répássy Róbert, Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára korábban azt nyilatkozta, hogy az új kegyelmi törvény szerint negyven év után egy bírákból álló kegyelmi bizottság vizsgálná a kegyelemre való alkalmasságot, és indoklási kötelezettségük is lenne. A testület előterjesztése a köztársasági elnök elé kerülne, és ha ő egyetértene, akkor utólag egyszerűen törölhetnék azt az ítéleti korlátozást, hogy az érintett nem bocsátható feltételes szabadságra.

Az automatikusan induló kegyelmi eljárás tehát nem jelentené azt, hogy az elítélt mindenképpen szabadlábra kerül negyven év után, csak az lenne automatikus, hogy a bizottság összeül, és hoz valamilyen döntést.

A kegyelmi statisztikák szerint most távolról sem bánnak bőkezűen a kegyelemmel. 2014-ben március végéig mindössze 3-an kaptak kegyelmet 227 kérelmező közül. Tavaly 976 elutasításra 12 megadott kegyelem jutott (1,21 százalékos arány).

Rovatok