Index Vakbarát Hírportál

Simicska nem mondott nemet a veszprémi jelöltségre

2014. november 26., szerda 09:53 | aznap frissítve

Első pillanatra úgy tűnt, hogy a szerdai Népszava az év hírlapi kacsáját bocsátotta vízre azzal az értesülésével, miszerint Orbán Viktor egykori legfontosabb bizalmasa szeretne elindulni a február 22-i, veszprémi időközi választáson. A lap nem tudta megszólaltatni az érintettet, így az sem derült ki, hogy ha indulna, Fidesz-jelöltként tenné, vagy netán Török Gáborhoz hasonlóan függetlenként.

Telefonon elértük Simicska Lajost, aki azt mondta, hogy egyelőre nem akar  nyilatkozni  az ügyben, hamarosan közleményt ad ki. Ugyanakkor

többszöri rákérdezésünkre sem mondott nemet a jelöltség ügyében.

Puskár Anett, a Közgép szóvivője viszont tényleg megerősítette: a (volt) Fidesz-közeli üzletember valóban gondolkodik, hogy beszálljon a Navracsics Tibor visszaadott mandátumáért folyó küzdelembe. A szóvivő szerint Simicska Lajost veszprémi barátai kérték fel az indulásra.

A Fidesz vezetői viszont értesüléseink szerint „teljes hülyeségnek” tartják a hírt. Még Simicska nyilatkozata előtt körbekérdeztük a kormánypárti vezetőket, akik egytől egyig kacsának tartották a Népszava hírét. Megpróbáltuk megtudni a Közgép szóvivőjétől, hogy miért nem hallottak a Fidesz politikusai Simicska ötletéről, erre azonban nem adott választ.

A hétvégén a Fidesz elbukta az újpesti mandátumot, ami nem volt meglepetés, hiszen ott korábban is szocialista jelölt nyert (igaz, a baloldal 14 éve nem nyert időközit, és az MSZP-s jelölt a többi baloldali párt támogatása nélkül is 50 százalékot szerzett).

Hivatalos Fidesz-jelölt nincs

A parlamenti erőviszonyok miatt az újpesti vereség felértékelte a februári veszprémi időközi választást, mert ezen a mandátumon múlik a kormányoldal kétharmados többsége. A Fidesz eddig nem sietett a jelölt megnevezésével, még nincs döntés az ügyben. Úgy tudjuk, felmerült két veszprémi fideszes neve is: Mikola Istváné, illetve Ókovács Szilveszteré, de a végső döntés valószínűleg a jövő héten születik majd meg, a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy egy helyi emberre esik majd a választás.

A jelek szerint a párt nem nagyágyút, hanem a 33 éves Ovádi Pétert, Navracsics Tibor titkárát indítaná, aki jelenleg a Fidesz veszprémi frakciójának vezetője, és akit egyes információk szerint maga Navracsics Tibor ajánlott a jelöltségre. Első körben a helyi Fidesz-szervezet dönt majd Ovádi jelöltségéről, és a brüsszeli állás ellenére is Navracsics vezette szervezet nagy eséllyel választhatja meg. Ezután már csak a Fidesz elnökségén múlhat Ovádi jelöltsége.

Húsz év a hatalom árnyékában

Habár Simicska Lajos az elmúlt évtizedekben folyamatosan rejtőzködött a nyilvánosság elől, pályafutásáról és a Fidesszel, illetve Orbán Viktorral való kapcsolatáról tudunk néhány dolgot. Simicska Orbánnal ugyanabba a gimnáziumba járt, majd egyetemistaként ugyanúgy a Bibó István Szakkollégium tagja volt. Az Orbánnal való jó kapcsolata ellenére nem lépett be a Fideszbe a párt 1988-as megalakításakor, mégis hamarosan a Fidesz egyik legfontosabb alakja lett.

Hivatalosan 1993-ban lett a Fidesz gazdasági igazgatója Orbán felkérésére, és bár a Fidesz nem szerepelt jól az 1994-es választáson, az ő pozícióját nem veszélyeztette semmi. Az első Orbán-kormány megalakulása után a Fideszt az adóhivatalra cserélte: Simicska Lajos lett az APEH elnöke. Simicska rejtőzködését jól érzékelteti, hogy ekkor, a kinevezése előtt tartott parlamenti meghallgatásán készült az a fotósorozat, amelyet a magyar sajtó ezután több mint egy évtizeden át használt.

Az APEH-elnökségről 1999 augusztusának végén mondott le, a hivatalos indoklás szerint azért, mert apja és az apósa is váratlanul meghalt. „Megöltétek az apámat, az apósomat, az Úristen irgalmazzon néktek!” – így szólt sokáig utolsó nyilvános mondata.

Arról keveset tudni, mit csinált az MSZP-s években, 2002 és 2010 között, de ekkor kezdett el felfutni az építkezési piacon a Közgép nevű cég, amelyről csak később derült ki, hogy az ő érdekeltségébe tartozik. A Közgép és Simicska Lajos számára Orbán Viktor első, 2010-es kétharmados győzelme után jött el az aranykor. A Közgép sorra nyerte az állami megrendeléseket, évente többmilliárdos nyereséget termelt a cég. Emellett a Simicskához köthető cégek több hirdetési és földpályázaton is sikerrel szerepeltek.

Valami megtört

2014-ben, Orbán második kétharmados győzelem után azonban valami megszakadt. Fideszes politikusoktól egyre többször lehetett hallani a háttérben, a sajtó pedig egyre gyakrabban cikkezett arról, hogy Orbán és Simicska viszonya megromlott, Orbán szeretné visszaszorítani az egyre nagyobb gazdasági befolyást szerző egykori szövetségesét. Az Orbán–Simicska-harcot és az erőviszonyokat mi is részletesen elemeztük.

Az Orbán–Simicska-háborúnak eddig csak néhány látható jele volt: a Simicskával bizalmas viszonyt ápoló Németh Lászlóné miniszter lefokozása, több, Simicskához köthető fejlesztési minisztériumi vezető és állami cégvezető elbocsátása , a Simicska-befolyás alatt álló Magyar Nemzet reklámadót kritizáló megjegyzései. Ha Simicska valóban a nyilvánosság elé lépne, és elindulna képviselőjelöltként, azzal biztosan egyértelműbbé válna, milyen most a viszony Orbán és Simicska között.

Rovatok