Index Vakbarát Hírportál

Az első félévben többen haltak meg AIDS-ben, mint tavaly egész évben

2014. november 30., vasárnap 19:51 | aznap frissítve

Idén már az első félévben többen haltak meg AIDS-ben, mint tavaly egész évben, írja közleményében a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete.

Az EPINFO által közölt statisztikák szerint

AIDS okozta halálozások évenként, nemenkénti megoszlásban
           
Év Férfi Összesen
1987-2008 270 26 296
2009 9 0 9
2010 10 0 10
2011 10 2 12
2012 7 2 9
2013 7 0 7
2014. I-II. n.év 7 1 8
Összesen 320 31 351
Forrás: Epinfo         

A magyarországi HIV/AIDS helyezettel kapcsolatos statisztikák továbbra is, az elmúlt években tapasztalt negatív tendenciákat erősítik meg, írja a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete. A szervezet szerint sem a közel 3000 kiszűrt HIV-pozitív személy, sem a ki nem szűrt HIV-pozitívok többezres száma a magyar egészségügyi kormányzatot nem sarkallja arra, hogy hatékony cselekvési programot fogadjon el az immár 10 éve elfogadott dublini majd vilniusi nyilatkozat szellemében.

A Nemzeti HIV/AIDS Munkacsoportnak, amely az Emberi Erőforrások Miniszterének tanácsadó testületeként működne, tavaly decemberben volt az első, alakuló ülése, de a munkacsoport azóta sem ülésezett, olvasható a közleményben. A Munkacsoport tagjai megismerhették a Nemzeti HIV/AIDS Szakpolitikai Programot (2014-2017), de szélesebb társadalmi vitára nem bocsátották az anyagot. 

Rovatok