Index Vakbarát Hírportál

Nem hagyta a táskát, eltört a karja

2014. december 14., vasárnap 09:35

Péntek délután megtámadtak egy hazafelé tartó, 64 éves asszonyt Kisvárdán. A fiatal támadó megpróbálta kitépni a kezéből a táskáját. A nő elesett, de a táskát nem engedte, így a támadója zsákmány nélkül menekült el.

Az asszony másnap orvoshoz fordult, és kiderült, hogy a rántástól eltört a karja. A rendőrség ekkor értesült a történtekről. A police.hu azt írja: még aznap, a bejelentés napján azonosították a feltételezett tettest, egy 19 éves gemzsei férfit, R. Tibort.

Éppen Tornyospálcán volt, az ismerőseinél. A rendőrök érte mentek. A fürdőszobában, a fal mellé állított ágy mögött rejtőzködött, és menekülni próbált, amikor megtalálták. Hiába. Azóta őrizetbe vették, kezdeményezték az előzetes letartóztatását is. Beismerő vallomást tett. Azt állította: pár perccel később visszament az asszonyhoz, hogy felsegítse, de a nő elzavarta.

Rovatok