Index Vakbarát Hírportál

Nem kap büntetést a csokimajszoló Orbán

2014. december 18., csütörtök 11:09

„Nem bünteti meg a házelnök Orbán Viktor miniszterelnököt és helyettesét, Semjén Zsoltot, pedig hétfőn csokit majszoltak a parlamenti ülésteremben" − írja a Népszava. A lap kérdésére az Országgyűlés sajtóirodája azt válaszolta, hogy nincs jogi szabályozás az ilyen esetek szankcionálására. Pedig pont Kövér László volt, aki azzal szigorította a házirendet, hogy a Parlamentben tilos enni, inni, dohányozni.

A miniszterelnök is kapott abból a csokiból, amelyet a dohányipari dolgozók adtak legutóbbi demonstrációjukon a képviselőknek. A csokik csomagolásán azoknak a demonstrálóknak a gyermekei vagy családja látható, akiknek a szakszervezet szerint veszélybe került a munkája a kormány törvénytervezete miatt.

Via alfahír képekből készült cink.hu gif.

Orbán Viktor nem tudott ellenállni a kísértésnek, és miután foggal tépte szét az egyik kislányt a csomagoláson, jóízűen falta a csokoládét, amit megosztott Semjén Zsolttal is. A csokoládé hátoldalán egyébként a következő felirat volt: „Én azt szeretném az angyalkától, hogy a szüleink ne veszítsék el a munkájukat. Segíts, kérlek teljesíteni! Szavazz nemmel a dohányipart érintő törvényekre!" A törvényt egyébként megszavazták.

...tisztelt szocialista képviselőtársaim, az egy dolog, hogy önök folyamatosan bekiabálnak, amikor valaki más beszél éppen, nem az önök frakciójából, de az, hogy esznek is az ülésteremben meg isznak is, összetévesztik a büfét az ülésteremmel, az mégiscsak túlmegy minden határon... legyen szíves, a teásflakonját levenni az asztalról, mert ez nem a büfé – legközelebb a sörösüveget hozza be!..

− idézi a lap egy korábbi parlamenti jegyzőkönyvből Kövér Lászlót. 

Rovatok