Index Vakbarát Hírportál

Mennyibe került a Miniszterelnökség Mikulása?

2014. december 22., hétfő 14:21

December 5-én Mikulás-ünnepséget tartott a Miniszterelnökség a Parlamentben, derült ki Szabó Szabolcs, az Együtt független képviselőjének leveléből. Szabó Kövér Lászlónak és Lázár Jánosnak tett fel írásbeli választ igénylő kérdést. Arra volt kíváncsi, hogy mennyibe került az ünnepség, ahol állítólag 650 gyerek vett részt, akiknek a szülei a Miniszterelnökségen dolgoznak.

Egész pontosan az volt a kérdése, hogy mennyi közpénzt költöttek erre az alkalomra. Szabó azt írta, hogy a kisebb gyerekek 9 ezer forintos alapcsomagot, a nagyobbak 20-30 ezer forintos LEGO-készletet kaphattak. Szabó arra is kíváncsi volt, hogy milyen eljárás alapján választották ki az ajándékokat, és milyen megállapodás keretében szállította a játékokat a LEGO.

A levele végén Szabó megjegyezte, hogy szerinte az ajándékoknak jobb helye lett volna a valóban rászoruló gyerekeknél.

Rovatok