Index Vakbarát Hírportál

300 ezres havi fixe volt Rubovszkynak az V. kerületben

2015. január 9., péntek 10:48

Több cikluson át kapott havi fizetést a belvárosi önkormányzattól az ingatlanügyek megszakértéséért Rubovszky György. A KDNP országgyűlési képviselője tavaly ennek ellenére szívesen vállalkozott volna arra, hogy átvilágítsa a kerület akkori polgármestere, Rogán Antal vagyonosodását. A volt összeférhetetlenségi bizottsági elnök szerint ez nem összeférhetetlen.

A 2000-es évek közepe óta alkalmazta fizetett szakértőként az V. kerületi önkormányzat Rubovszky György országgyűlési képviselőt. A kereszténydemokrata politikus a Belváros-Lipótváros Önkormányzat tulajdonosi és elidegenítési bizottságának dolgozott külsős jogászként. Megbízatását ciklusonként hosszabbították meg újabb négy évre.

Az Index információi szerint Rubovszky szakértői tevékenységét éveken keresztül 300 ezer forintos havi fizetéssel honorálták. A közpénzből fizetett szakértősködés azonban sokáig rejtve maradt, mert a képviselő a kerülettől kapott jövedelmét külön tételként soha nem tüntette fel a parlamenti vagyonnyilatkozataiban.

Rubovszky György azt mondta, nem titkolni akarta a kerülettől kapott pénzt, hanem ügyvédi bevételei között számolta el, és annak megfelelően adózta le a díjazást.

A képviselő 2012-es és 2013-es nyilatkozataiban havi 1 millió forintos bruttó ügyvédi jövedelmet vallott be. Idén májusban viszont üresen maradt ez a rubrika, a képviselők ugyanis a megváltozott szabályozás miatt már nem vállalhatnak fizetett munkákat a parlamenten kívül. Rubovszky 2014 áprilisában, az országgyűlési választás után le is mondott a háromfős szakértői testületben betöltött megbízatásáról, helyét Lovászy Csaba vette át.

A tulajdonosi és elidegenítési bizottság egyébként nem tétlenkedett, 2014. szeptemberi beszámolója szerint egy év alatt összesen 785 határozatot hozott. Arra azonban, hogy pontosan mikor melyik ingatlan ügyével foglalkoztak, a beszámoló nem tér ki: a Pásztor Lajos elnök által szignált dokumentum csak a testület feladat- és hatásköreit sorolja fel. 

Az biztos viszont, hogy Rubovszky megbízatásából kifolyólag a kerület összes ingatlaneladásának, bérbeadásának jogi hátterét ismerhette. Ezért furcsa, hogy céges érdekeltségén keresztül is benne volt az „elidegenítések” egy másik hivatalos fázisában. 

A  Város FM Városgazdálkodási és Szolgáltató Kft., amelynek 2013-ig Rubovszky résztulajdonosa volt, szállította a kiszemelt üzlethelyiségek, épületek eladásához szükséges értékbecslési dokumentációt. Az V. kerületi ingatlaneladási botrányban az elmúlt hetekben derült ki, hogy sokat nem is kellett pepecselniük, mert az értékbecsléshez az önkormányzat maga adta meg a felhasználandó négyzetméterárakat, és a cégnek csak ezt, az úgynevezett övezeti átlagárat alapul véve kellett számításokat végeznie a konkrét ingatlan méretei alapján. A képviselő 13,84 százalékos tulajdonrészének megfelelő mértékben részesedett a bevételekből.

Rubovszky szerint nem szabad nagy összefüggéseket keresni. Az Indexnek azt mondta, ezeknek a megrendeléseknek semmi köze sem volt ahhoz, hogy lánya a kerület egyik alpolgármestere.

Jeneiné Rubovszky Csilla a folyamatosságot megtestesítve az előző ciklushoz hasonlóan 2014 őszén Szentgyörgyvölgyi Péter mellett is bekerült a Belváros vezetésébe. A képviselő állítja, hogy az első szakértői felkérését és a Város FM Kft. az első megrendeléseit még a Steiner Pál által fémjelzett szocialista kerületvezetéstől kapta.

A képviselő elmondta, szerinte ezért alaptalanok az őt ért támadások, és ezért nem összeférhetetlen, hogy a 2014-es országgyűlési választás előtt, akkor még a parlament mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnökeként elvállalta volna, hogy lefolytassa az ellenzék által kért vagyonosodási vizsgálatot Rogán Antal ellen. Rogán akkor, és az előző két ciklusban is az V. kerület polgármestere volt.

Rovatok