Index Vakbarát Hírportál

Olvasásra ítélték a menórarongálókat

2015. január 10., szombat 10:40

Elítélte a bíróság azt a három fiatalt, akik 2013 november végén több helyen is megrongálták a közterekre kihelyezett hanuka-gyertyatartókat Budapesten. Az elsőrendű vádlottat egy év két hónap, egyik társát egy év, míg a másikat tíz nap börtönbüntetésre ítélte, de mindannyiuknál két évre felfüggesztve. A mellékbüntetés viszont az igazán érdekes, írja a hír24.hu.

Ahogy arról 2013-ban beszámoltunk, egy november végi szombat hajnalon néhány óra alatt rongált három fiatal, három helyszínen is Budapesten; a Hanuka ünnep tiszteletére emelt menórák és emléktáblák sérültek meg. Az első helyszín a Blaha Lujza tér volt, majd a Nyugati tér következett, végül pedig a Városház park a Deák térnél.

A fiatalokat december másodikán el is fogták. Őket vallási tisztelet tárgyának megrongálásával folytatólagosan elkövetett rongálás és folytatólagosan elkövetett garázdasággal vádolták. A hir24 információi szerint az ügyben néhány hete hozott döntést a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

A felfüggesztett börtönbüntetések mellett „a bíró "külön magatartási szabályként" előírta számukra két könyv elolvasását: az egyik Fejtő Ferenc Magyarság, zsidóság, a másik pedig Fleck Gábor és Szuhay Péter, Kérdések és válaszok a cigányságról című műve. A fiúknak olvasónaplót is írniuk kell, majd bemutatni azt a melléjük kirendelt pártfogó felügyelőnek" − írja a lap a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának információi alapján.

Rovatok