Index Vakbarát Hírportál

Kunhalmi Ágnes visszautasította a pártelnöke forradalmi ötletét

2015. február 18., szerda 11:17

Úgy újította volna meg az MSZP kommunikációját Tóbiás József pártelnök, hogy egy teljesen új posztot hoz létre. Kunhalmi Ágnest szemelte ki frakciószóvivőnek, a budapesti elnök azonban kerek perec elutasította az ötletet – értesült az Index. Így aztán mégsem hozza létre a posztot Tóbiás József.

Az MSZP évadnyitó frakcióülésének idején, nagyjából két hete Tóbiás József felkérte frakciószóvivőnek Kunhalmi Ágnest – értesült több MSZP-s képviselőtől az Index. Tóbiás állítólag azzal érvelt, hogy új lökést adhatna a szocialistáknak, ha a pártban és a nyilvánosság előtt is népszerű Kunhalmi fogná össze az MSZP kommunikációját.

A frakció-szóvivői poszt nem létezik az MSZP-ben. A pártnak jelenleg Budai Bernadett a szóvivője, ő azonban nem képviselő, önállóan ritkán tart sajtótájékoztatót, és nem is vált a párt arcává az elmúlt hónapokban. Kunhalminak viszont épp az lett volna a feladata, hogy az MSZP arcává váljon, és minden, a párt számára fontos ügyben ő szerepelhetett volna.

Volna.

Kunhalmi ugyanis közölte Tóbiással, hogy nem vállalja a posztot. A körülményeket ismerő MSZP-s képviselők szerint erre több oka is volt. 

Mesterházy volt pártelnök ugyanis belső pártfórumokon rendszeresen bírálja a párt kommunikációját. Mesterházy szerint keveset szerepel az MSZP a médiában, és nem hatásosak az üzenetek. Tóbiás épp emiatt is gondolkodik a struktúra átalakításán.

Kunhalmi frakció-szóvivősége azt jelentette volna, hogy „később rajta csattan az ostor”, vagyis Mesterházy az ő tevékenységén keresztül is bírálhatta volna Tóbiást. Így viszont Kunhalmi egyenlő távolságot tarthat Tóbiástól és Mesterházytól is.

Tóbiás pártelnök kénytelen volt tehát tudomásul venni Kunhalmi elutasító válaszát,

és úgy döntött: nem is hozza létre a posztot. 

Az MSZP az eddigi felállásban folytatja.

A történtekről megkérdeztük Kunhalmi Ágnest, aki megerősítette az Indexnek, hogy tárgyaltak a pártelnökkel a frakció-szóvivőségről, ennél többet viszont nem kívánt mondani. Tóbiás József szintén nem kívánt nyilatkozni a párt belső ügyeiről.

Rovatok