Index Vakbarát Hírportál

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást

2015. március 1., vasárnap 09:45

Vámosmikolán, Gyomaendrődün, Karcagon és Tapsonyban tartanak ma időközi önkormányzati választásokat, írja az MTI.

A Pest megyei Vámosmikolán azért kell időközi polgármester-választást tartani, mert a település októberben megválasztott vezetője, a független Bárdi Alex lemondott a posztjáról. A választáson négyen indulnak, a korábbi polgármester, Bárdi Alex mellett Róka Lászlóné, Lőrincz Zoltán és Nagy Edina, mind függetlenként. Korábban Reitingerné Gubik Brigitta is versenyben volt, de ő visszalépett, a nevét kihúzzák a szavazólapon. Vámosmikolán 1255-en szavazhatnak a polgármesterről. 

A Békés megyei Gyomaendrődön az 5. számú egyéni választókerületben kell időközi választást tartani, mert az októberben megválasztott fideszes Hornok Ernő Attila novemberben szintén lemondott. A helyi választói névjegyzékben 1353 választópolgár szerepel, ők négy jelöltből választhatnak: Vaszkó Piroska (Fidesz-KDNP), Katona Tamás (MSZP-DK), Vasas György Péter (Körösök Vidékéért Egyesület) és Arnóczi István (Jobbik) indul a választáson.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon a 2. számú egyéni választókerületben kell időközi képviselő-választást tartani. Rózsa Sándor jegyző elmondta: a választókerületben októberben mandátumot nyerő Kovács Sándort (Fidesz-KDNP) újraválasztották a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöki tisztére, és a megyei közgyűlési elnöki tisztség összeférhetetlen az önkormányzati képviselői tisztséggel. A csaknem kétezer szavazásra jogosult karcagi négy jelölt közül választhatja ki Kovács Sándor utódját a település képviselő-testületében: Nagy József (Munkáspárt), Kanász-Nagy László (Fidesz-KDNP), Magyar Ildikó Zsuzsánna (független) és Lengyel János (Jobbik) indul a székért.

Egy időközi települési nemzetiségi választás is lesz vasárnap: a Somogy megyei Tapsony roma névjegyzékben szereplő választói - összesen 69-en - szavazhatnak a háromtagú nemzetiségi önkormányzat tagjaira. Károlyné Csobod Hajnalka jegyző tájékoztatása szerint a településen azért kell időközi választást tartani, mert az októberben megválasztott testület nem alakult meg. A Lungo-Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség öt jelöltjéből megválasztott testületi tagok közül ketten a választást követő héten lemondtak a mandátumukról, és az akkor mandátumot nem nyerő két induló sem vállalta, hogy betölti a helyüket.

A mostani választáson is öten méretik meg magukat, valamennyien a Lungo-Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség jelöltjei. Egyikük - Nagy Katalin - az októberi választáson is részt vett és mandátumot szerzett, a többiek - Bogdán Zsolt, Nagy Andrea, Nagy Józsefné és Orsós Olga - új jelöltként indulnak a választáson - tájékoztatott a jegyző. 

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet. A polgármester- és képviselő-választáson az a jelölt nyer, aki - a megjelent szavazók számától függetlenül - a legtöbb voksot kapja. A nemzetiségi választáson pedig a három legtöbb szavazatot kapó jelölt szerzi meg a mandátumot. 

Vasárnap két román és egy roma települési nemzetiségi választást is tartottak volna, ám ezek a választások jelöltek hiányában elmaradnak. A Pest megyei Maglód és a Békés megyei Újkígyós román, valamint a Somogy megyei Ságvár roma választói legközelebb a következő általános választásnál, 2019-ben szavazhatnak nemzetiségük képviselőjelöltjeire.

Rovatok