Index Vakbarát Hírportál

Felsülhet a Fidesz ma a kétharmad nélkül

2015. március 3., kedd 06:41

Kedden több zárószavazást is tart a parlament, és olyan törvényekről is döntenek a képviselők, amelyeknél szükség van a jelenlévő képviselők kétharmadára.

Napirenden szerepel ugyanis két javaslat, az Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosítása, illetve Az egyes jogállási tárgyú törvények módosítása, amely tervezetek elfogadásához szükség van a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazatára. Ezeket tehát "kiskétharmados" törvényeknek nevezik, mert nem szükséges hozzá 132 igen voks, elég ha a teremben tartózkodók kétharmada megszavazza. 

Ez tehát azt jelenti, hogy ha az összes ellenzéki képviselő bent lesz a teremben, a Fidesz nem tudja keresztülvinni ezeket a javaslatokat. A Vs.hu hétfőn írt arról, hogy Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető a frakcióülésen arra kérte a kormánypárti képviselőket, hogy mindannyian legyenek ott a szavazásnál.

A lap szerint a Fidesz ugyanakkor nem aggódik amiatt, hogy elbuknának a törvények, mert Rogán azt is mondta képviselőtársainak, hogy az ellenzék rendszerint sokkal fegyelmezetlenebb a szavazásoknál. Ennek ellenére az MSZP-s Harangozó Tamás hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz egy technikai változtatással megpróbálja elkerülni a kétharmados szavazást. Délelőtt kiderül, pontosan hogyan szavaznak a képviselők ezekről a javaslatokról.

Frissítés! Közben kiderült, hogy a Fidesz megoldotta, hogy elég legyen a feles többség. 

A veszprémi választás ellenzéki győztesén, Kész Zoltánon még nem múlik a kétharmad, ő csak várhatóan március 16-án teszi le az esküt.

A paksi bővítés titkosításához elég a sima többség

A kiskétharmados döntések mellett lesz még fontos szavazás a napirenden.  Az Országgyűlés mai ülésén harminc évre titkosíthatja a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos üzleti és műszaki adatok egy részét. 

Döntés várható továbbá az alkoholok jövedéki biztosítéka mértékének újbóli módosításáról, valamint elfogadhatnak földgázellátást érintő változtatásokat is. Az ülésnap további részében vitát tarthatnak a Miniszterelnökséget vezető Lázár János 2016-os "kis népszámlálásra" vonatkozó javaslatáról, továbbá a Városliget fejlesztéséről is. 

Rovatok