Index Vakbarát Hírportál

Megrúgta a rendőrt a meztelen őrjögő

2015. március 12., csütörtök 18:39

Vádat emelt a budapesti Nyomozó ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt az ellen a férfi ellen, aki tavaly áprilisban meztelenül őrjöngött, és a fenekében turkált Budapesten, a Bazilikánál - tudta meg a Blikk. Ha elítélik, egytől öt évig terjedő börtönt is kaphat.

A vád szerint a férfi 2014 április 27-én este Budapest belvárosában, a Bazilikánál meztelenül futkározott és ordibált, majd egy ottani kávézó teraszán összetört egy hamutálat, és annak a darabjaival megvagdosta magát. Az intézkedő rendőröket jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozta, egyikükbe bele is rúgott.

A közelben lévő egyenruhás rendőrök megpróbálták lecsitítani, de nem hallgatott rájuk, ezért kénytelenek voltak testi kényszert alkalmazni. Az őrjöngő férfi továbbra is ellenállt, és meg is rúgta egyiküket. Ez hivatalos személy elleni erőszaknak minősül az ügyészség szerint.

A férfit a meztelen balhéja után két héttel gyorsított eljárásban már felfüggesztett börtönre ítélték garázdaság miatt.

Rovatok