Index Vakbarát Hírportál

Kitört az atomháború a szocialistáknál

2015. március 13., péntek 07:29

A paksi bővítés leállítását és zöldfordulatot sürgetnek a budapesti MSZP-sek, akiknek a párt atomlobbijával, az MSZP 25 éve hangoztatott érveivel és párttársaik haragjával is szembe kell szállniuk. Az Index úgy tudja, hogy személyeskedésig fajuló vita kezdődött az MSZP-ben az atomstopot sürgető Kunhalmi Ágnes–Trippon Norbert-féle budapesti csoport, illetve az atom mellett kiálló Tolna megyeiek között.

Évek óta nem látott vita kezdődött pár nappal ezelőtt a Magyar Szocialista Pártban. Ezúttal nem az összefogás, Gyurcsány Ferenc vagy a párton belüli posztok elosztása miatt feszülnek egymásnak az MSZP-sek, hanem egy egy szakpolitikai stratégia a vita tárgya.

Mégpedig az atomenergiához és a paksi bővítéshez való viszony a nagy kérdés.

Az atomlobbi pártja voltak

Eddig annyit tudhattunk, hogy az MSZP alapvetően támogatja az atomenergiát, a paksi bővítést is csak amiatt támadják a szocialista politikusok, mert Orbán Viktor átláthatatlan, kockázatos szerződést között az oroszokkal. (Az MSZP tavaly a kampányban nem atomstopot hirdetett, hanem népszavazást szeretett volna a paksi bővítésről.)

A budapesti MSZP azonban 180 fokos fordulatot venne: Kunhalmi Ágnes budapesti elnök amiatt hívta össze múlt csütörtökön a budapesti párttanácsot, hogy a párt egyértelműen utasítsa el Paks 2-t, és kötelezze el magát a megújuló energia mellett. Trippon Norbert újpesti elnökkel – ő korábban levélben vetette fel a kérdést – meg is győzték a budapesti párttagokat a zöldfordulatról, és sajtótájékoztatón be is jelentették, hogy zöld gazdasági fordulatot és atomstopot sürgetnek a fővárosi szocialisták. (Az csak az ezután derült ki, hogy az EU-nak is konkrét kifogásai vannak a paksi bővítéssel kapcsolatban.)

Kunhalmi például az Indexhez került körlevele szerint így érvelt: „Magyarország most még csatlakozhat a gyerekcipőben járó zöldenergia-forradalomhoz, gazdaságát most elkezdheti az elkerülhetetlen zöldfordulathoz igazítani, vagy beragadhat egy ma szükséges, de néhány évtizeden belül kiváltható technológiába, amitől nagyon drága és nehéz lesz megszabadulni, amikor már elkerülhetetlen lesz."

A zöldfordulat támogatása Budapesten olyannyira elsöprő lett, hogy csupán egy ellenszavazatot kapott a dolog.

Szocialista zöldfordulat? Komolyan?

A szocialista zöldfordulat kivitelezése korántsem egyszerű. 

Egyrészt az MSZP eddig ugyan kritizálta a paksi bővítést az átláthatatlansága és a szerződések titkosítása miatt, ám Paks 2 felépítésének szükségességét nem vonta kétségbe a párt. Sőt, 2009-ben az MSZP kezdeményezésére, Molnár Csaba akkori energiaügyi miniszter javaslatára fogadták el azt az országgyűlési határozatot, amely a paksi bővítés előkészítéséhez ad elvi hozzájárulást. Az MSZP tehát korábban atomenergia-párti volt, a pártnak eddigi politikájával kell teljesen szembefordulnia, és meggyőznie a választókat ennek a létjogosultságáról. 

A baloldal a paksi bővítésről

Az atomstopot több baloldali párt is hangosan követelte az elmúlt időszakban. Az LMP teljes atomstopot sürget, és több tüntetést is szervezett a paksi bővítés ellen. Az Együtt és a PM szintén többször tiltakozott, a PM-es Jávor Benedek tavaly még egy molinót is lelógatott a Lánchídon a paksi bővítés ellen tiltakozva. Az Együtt pedig azért ellenzi Paks 2-t, mert „annak megépítése drága, csakúgy, mint az általa termelt energia”.

A DK szintén támadja a paksi bővítést, következetesen Orbán–Putyin-paktumról beszélnek, bár a DK érvelését gyengíti, hogy 2009-ben Gyurcsány miniszterelnöksége alatt szavazták meg a határozatot a paksi bővítés előkészítéséről.

Másrészt az MSZP-ben erős az úgynevezett atomlobbi, és jelenleg is több olyan képviselő ül a frakcióban, aki a paksi bővítést, az atomenergia felhasználását támogatja, és elég rossz szemmel nézi Kunhalmiék akcióját.

Az atomenergia jelenlegi élharcosa például Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes, Tolna megyei elnök, illetve Heringes Anita paksi elnök, akik az Index információja szerint alaposan ki is akadtak a budapestiek húzásán. Több MSZP-s is azt mondta, hogy 

személyeskedéssel tűzdelt üzengetés zajlik jelenleg is a Kunhalmi–Trippon-, illetve a Harangozó–Heringes-csoport között.

Kunhalmiék például azt is megkapták, hogy „olyanok, mint Gyurcsány”, és legutóbb Gyurcsány idején fordult elő, hogy egy ilyen fontos kezdeményezésről nincs előzetes egyeztetés, és a frakciótagok is csak az újságban olvasnak róla. 

Kunhalmiék a következőket javasolják: 

Harangozóék viszont semmiképp nem mondanának le a paksi atomerőműről, ami az ő szempontjukból érthető, hiszen Pakson és Tolna megyében elég sok munkahelyet veszélyeztetne az atomstop. Heringes annyira nem akarja magára vonni a helyiek haragját, hogy  múlt héten a parlamentben nem is vett részt a Paksról szóló szavazáson, ahol a teljes frakciója a paksi titkosítás ellen szavazott.

Az atom hívei érthetetlennek tartják azt is, hogy a budapestiek mindenféle előzetes egyeztetés nélkül miért a tapolcai kampány kellős közepén generálnak egy belső vitát, amely veszélyezteti, hogy a párt kifelé egységes képet mutasson. Az Index információja szerint a budapestiek azt szeretnék, hogy az országos elnökség és a választmány is vitassa meg a zöldfordulatról elfogadott álláspontjukat, ám a vitát hajlandóak elnapolni az április 12-i választás utánra.

Mesterházy és az atom

A szakpolitikai vitát érdekesebbé teszi, hogy több MSZP-s szerint a zöldfordulathoz való hozzáállást a Mesterházy Attilához való viszony is meghatározza. Harangozóék ugyanis egyértelműen Mesterházy Attila volt pártelnök hívei, így most az terjed a pártban, hogy aki az atomot támogatja, Harangozó és Mesterházy mellé áll. Annak ellenére, hogy 2011-ben Mesterházy is a zöldfordulat helyességéről írt a Népszabadságban, és most is a megújulók híve. (Viszont azt ő sem nézi jó szemmel, hogy a budapestiek egyeztetés nélkül jöttek elő ezzel a témával.)

Többek szerint ennek tudható be, hogy hajlandó inkább a zöldfordulat mellé állni több olyan atomenergiát korábban egyértelműen támogató szocialista is, mint például a nukleáris mérnökként végzett Józsa István energiapolitikus vagy Veres János volt pénzügyminiszter.  Józsa Istvánnak amúgy anyagi haszna is volt korábban az atomenergiából, Gépkar nevű egykori cége, amelyben 2010-ig 42 százalékos tulajdonos volt, milliárdos megrendeléseket kapott a paksi atomerőműtől.

Mesterházy Attila 2011-ben zöldkonszenzust sürgetett a baloldalon, és azt írta „a szociális érzékenységet, a környezettudatosságot, a fenntartható növekedést biztosító gazdaságpolitikát előtérbe helyező

zöldszemlélet lehet mindennek az első lépcsője.

A zöldfordulat azonban nem történt meg az MSZP-ben, nem utolsósorban azért, mert az akkori atomért lobbizó szocialisták ezt minden szinten akadályozták.

Úgy tudjuk, Mesterházy most is támogatja a zöldszemléletet, de abban Harangozóékkal ért egyet, és emiatt kritizálja Kunhalmiékat, hogy a tapolcai kampány közben nem szabad vitát nyitni a kérdésről. A paksi bővítésről tavaly a parlamenti kampányban Mesterházy azt mondta, hogy szerinte népszavazásnak kellene döntenie a beruházásról.

A volt pártelnök a Facebookon most csak annyit írt a kérdésről, hogy kitette a 2011-es cikkét, és mellé írta „az LMP-sek már akkor is sértésnek vették, hogy »egy mszps« foglalkozik a zöld gondolat, a fenntarthatóság kérdésével...” Mesterházy ezzel Schiffer Andrásra reagált, az LMP társelnöke ugyanis szintén a Facebookon írt arról, hogy szerinte miért hiteltelen az MSZP atomstopja (a szocialisták korábbi álláspontjára és nyilatkozataira utalt). A szocialisták Schiffer megjegyzését azzal magyarázták, hogy nyilvánvalóan rossz néven veszi az LMP vezetője, ha a zöldtémát „elveszi előle” az MSZP.

Az MSZP-s atomháború következő állomása valószínűleg áprilisban a választmányi ülés lehet, ahol minden érintett az egész országból állást foglalhat a kérdésben. Ha tényleg választmány elé került a kérdés, szavazás is lesz, vagyis mindenki számszerűen láthatja majd az erőviszonyokat.

Kerestük természetesen az érintett politikusokat, de mindannyian azt mondták, hogy azután szeretnének nyilatkozni, hogy a párt a belső fórumain döntött a kérdésben.

Rovatok