Index Vakbarát Hírportál

Apám halálos ágyánál sem mozdultak mellőlem

2015. március 18., szerda 07:52

Továbbra sem tartja problémásnak az erzsébetvárosi ingatlanok eladását Hunvald György, noha évekig tartották előzetes letartóztatásban emiatt. Szerinte az, hogy a bíróság végül nem találta bizonyítottnak az ingatlanpanamát, igazolja, hogy ebben a történetben ő áldozat. Az egykori erzsébetvárosi MSZP-s polgármester most az Indexnek mesélt arról, hogy találkozott a rácsok mögött Hagyó Miklóssal, miért jár még mindig vissza a börtönbe, miért nem tüntet Rogán Antal ingatlaneladásai ellen, és hogy miért iratkozott be a jogi egyetemre.

Még mindig Gyurinak hívják az erzsébetvárosiak, ha végigmegy a kerületben?

Az utca embere most is Gyurinak hív. Vagy polgármester úrnak.

Durvább beszólásokat nem is szokott kapni?

Itt nem, de például közvetlenül azután, hogy szabadlábra helyeztek, Keszthelyen beszóltak, hogy „mikor mész vissza a börtönbe?”. 

Mit szólt vissza?

Ezekkel nem foglalkozom. Ilyen esetben szerintem nem mehet oda az ember, hogy megmagyarázza az igazát. Ha kialakult rólam mint politikusról egy prekoncepciója, azt lehetetlen megváltoztatni.

A VII. kerületben továbbra is népszerű figurának tartja magát? Azért nincsenek itt utcai beszólások?

A szabadulásom után itt is volt pár kellemetlen megjegyzés, de mostanában azt tapasztalom a kerületben, hogy rám mosolyognak, köszönnek ismeretlen emberek is. Persze ez nem jelenti azt automatikusan, hogy a népszerűségem olyan, mint régen. Ezt egy választáson lehetne lemérni. De azért az utca emberének a mosolya kellemes.

Pár héttel ezelőtt a tanácsadói szerződések miatt jogerősen felmentették, az ingatlanpanamát se tudta bizonyítani az ügyészség, tavaly viszont a Kúria egy év börtönre ítélte hivatali visszaélés miatt. Az elmúlt időszak nyilatkozatai alapján mégis úgy tűnik, mintha áldozatként szeretné beállítani magát. Áldozatnak érzi magát?

Mi lett gyanús Erzsébetvárosban?

Hunvald György 2002-ben lett Erzsébetváros MSZP-s polgármestere, majd 2006-ban újraválasztották. 2009. február 10-én vették őrizetbe gyanúsítottként az erzsébetvárosi ingatlanügyek miatt. Később  különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellene a Központi Nyomozó Főügyészség.

Előtte a sajtó már hónapok óta írt arról, hogy milyen módszerrel értékesítik a VII. kerületi házakat. Az ügyet alaposan feldolgozó Magyar Narancs szerint az erzsébetvárosi önkormányzat mintegy másfél éven keresztül pályázat nélkül, áron alul, offshore cégek közbeiktatásával adott el házakat a lakók feje felett.

A konstrukció lényege a lap szerint az volt, hogy az önkormányzat hamis értékbecslést készíttetett egy ingatlanbecslő segítségével, majd a nyertes vállalkozó később offshore cégek közbeiktatásával jóval magasabb áron értékesítette tovább a házakat. Azért tűnt problémásnak ez a gyakorlat, mert az offshore céghez vándorló hasznot elvileg az önkormányzat kaphatta volna, ha maga költözteti ki a bérlőket az ingatlanból, és így magasabb áron adja el a házakat.

Az ügyészségnek ugyanakkor nem sikerült bizonyítania semmiféle csalást, a bíróság felmentette a vádpontok alól Hunvaldot.

Amelyik ügy miatt benn voltam a börtönben, abban mindenképp áldozat vagyok. A Kúria persze kimondta, hogy követtem el hibákat, igaz, de az ingatlanmaffia-vád alól, amivel megbélyegeztek a sajtóban, felmentettek. A börtönbüntetést egész pontosan egy gondatlan lakáskiutalás és egy szobával nagyobb lakáscsere, illetve a közbeszerzési szabályok megsértése miatt kaptam. A Bibliában Jób könyvében szerepel, hogy „Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?”. Elfogadom a Kúria elítélő döntését is, persze, de ilyen üggyel bármelyik más polgármestert is meg lehetne találni.

Ugyanebben az ügyben az elsőrendű vádlottat, Gál Györgyöt, a gazdasági bizottság volt SZDSZ-es elnökét 8 és fél év börtönre ítélték. Súlyosbító körülmény volt a kenőpénzek nagy összege. Gál ügyei miatt nem érzi egyáltalán felelősnek magát? Ön volt az önkormányzat vezetője.

Valóban, de Gál nem volt a beosztottam. Egy másik pártnak volt a frakcióvezetője.

De az kiderült, hogy ingatlanügyekben a VII. kerületi vizeken kalózkodott az ön polgármestersége alatt, és simán vesztegetési pénzhez tudott jutni.

De ebben nekem pontosan milyen felelősségem van? Fogalmazzák meg! A polgármesterségem idején igenis próbáltam kiszűrni a kalózkodókat, fel is jelentettünk olyanokat, akik nyerészkedni akartak. A bíróságon most is tárgyalnak olyan ingatlanügyet, amelyben én tettem a feljelentést. 

Azt akarja sugallni, hogy ön mindent a legnagyobb rendben tett az erzsébetvárosi ingatlanok értékesítése körül? 

17 épület eladása miatt emelt vádat az ügyészség. Ebből hétről nem állította az ügyészség sem, hogy áron alul kelt volna el, csak annyit mondtak, hogy Gál György kenőpénzt fogadott el az értékesítésnél. 10 épületről állította a vád, hogy áron alul adta el az önkormányzat. A bíróság viszont a szakértők bevonása után úgy látta, hogy egyiknél sem volt csalás és áron aluli értékesítés. A későbbi tulajdonosok sok esetben azért tudták drágábban eladni az épületeket, mint amennyiért vették, mert sikerült kiköltöztetniük a bérlőket. Ami azért költségekkel jár.

Gyuri Erzsébetvárosról

Mi a véleménye a legújabb erzsébetvárosi fejleményekről? A helyi MSZP rendesen támogatni kezdte a kerületet vezető Fideszt.

Az a politikai szituáció, hogy a Fidesznek nincs többsége a kerületben. Ha nincs többség, engedményt kell tenni az ellenzék felé. Ha pedig enged, és elfogadja az ellenzék – az MSZP, a DK, az LMP vagy a Jobbik – javaslatait, az ellenzék nem tehet mást, el kell fogadnia az előterjesztést. Hogy nézne ki, hogy megszavazzák a módosítódat, és aztán te nem fogadod el a teljes előterjesztést, akkor milyen módosítást tettél?

Ma is kikérik a tanácsát az MSZP-s képviselők?

Már nincs szükségük rá. Egyikük már hosszabb ideje képviselő, mint én voltam. Azért eljárok bizottsági ülésekre, testületi ülésekre. Fura érzés bemenni és leülni a hátsó sorban. És figyelni.

Azt mondják, persze hogy figyel, hiszen az ön emberei alkotják a szocialista frakciót.

Nem. Amikor én beszélgetek a képviselőkkel, az csak egy beszélgetés. Nem úgy zajlanak a dolgok, hogy megmondom: te ezt csináld vagy azt csináld. Soha nem is zajlottak így a dolgok. Amikor polgármester voltam, akkor is lemondtam jó néhány elképzelésemről, mert meggyőztek. Volt egy stáb, azzal átbeszéltük az ügyeket.

Folyamatos volt a rivalizálás a baloldalon. Nem bántja, hogy a DK vonzáskörzetére épülő frakció Erzsébetvárosban ma kétszer akkora, mint az MSZP-é?

Azért az nem nevezhető DK-frakciónak, most oda ültek be az együttes képviselők is. Úgy vagyok vele, hogy ez van, most el kell fogadni, és kész.

Ha tehát visszaugorhatna az időbe, akkor pontosan ugyanilyen konstrukcióval adná el ezeket az épületeket? 

Persze. Minden befektetői csoport ilyen konstrukcióban jutott épülethez a kerületben, nem csak néhány kiválasztott, és nem csak ennél a 17 háznál volt ilyen az értékesítés. Ráadásul ezt a szabályozást még az én polgármesterségem előtt szavazta meg a testület.

A környező kerületek ingatlaneladási módszereit mennyire követte?

Ha arra céloznak, ami a Belvárosban zajlik, nehezen összehasonlítható a két dolog. Az V. kerületben bérleti jogok megszerzéséről és elővásárlási jogról van szó. Ha rendben betartották a kötelező pályáztatást, akkor nincs gond, ha nem tartották be, gond van, ez a rendező elv. 

Az alapján, amit a sajtóból tudni lehet, a belvárosi ingatlanok értékesítése rendben van? Hiszen ön tulajdonképpen nagy szakértője az ingatlaneladásoknak.

Nem akarok más dolgáról beszélni, van elég bajom.

Amikor önhöz hasonlóan Rogán Antalt is különböző ingatlaneladások miatt vonja felelősségre a média, együtt érez vele?

Van véleményem, de azt megtartom. Minden polgármester védje meg magát. Azt viszont nem szeretném, hogy bárki is – legyen nekem szimpatikus, vagy sem – ugyanúgy járjon, mint én. Hogy ugyanígy kapjon a nyakába egy sajtóhadjáratot, börtönbe csukják, és kiderüljön a végén, hogy az egész nem is úgy volt. 

Akkor önt hiába is keresnénk egy Juhász Péter-tüntetésen, ahol a „Rogán Antalt börtönbe!” szlogent skandálják?

Engem biztosan nem láthatnak ott. Nem járok tüntetésekre.

Ha azt mondja, rendben volt minden az erzsébetvárosi ingatlanok eladásával, akkor vajon miért önt találta meg az ügyészség? Miért nem egy másik MSZP-s polgármestert?

Ezt tőlem kérdezik? Nem nekem kell tudnom. Azt sem tudom, miért volt ilyen masszív a gyötrésem. Amikor letartóztattak, Budaházy Györggyel meg talán még egy rabbal csinálták meg azt, hogy korlátozták a külső kapcsolattartást. Egy sorozatgyilkossal ellentétben én hónapokig nem hívhattam egyszer sem a családomat. Vagy amikor édesapám meghalt, már előzetesben voltam, és csak ügyészi kísérettel engedtek a halálos ágyához. Apám már meghalt, én sírtam az ágynál, de az ügyész nem mozdult mellőlem. Hogy ezt miért csinálták velem, nem tudom mire vélni.

Nyilván sokszor végiggondolta, ki miatt kerülhetett börtönbe, ki nyomta fel. Párton belüli rosszakaró? Politikai ellenfél? Kire tippelt?

Nem akarok nevet mondani. Az őszödi beszéddel kapcsolatban is folyton elhangzanak nevek, de ez semmit nem jelent egy idő után. Mondtak nekem saját pártot, Fideszt, ügyészt, de amíg nincs bizonyítékom, nem szeretnék senkit megnevezni.

Annak idején azt pletykálták, hogy az MSZP-ben sokan rosszallóan nézték a főpolgármesteri ambícióit. Elképzelhető, hogy ezt akarták így megakadályozni?

Nem tudom. De egy ambíció miatt senkinek nem szabad úgy eltörni a lábát, mint az enyémet. 

2009 februárjától 31 hónapon keresztül volt előzetes letartóztatásban. Mennyire kezelték önt másként, mint a többi a rabot?

Az első hét volt más, akkor még külön vittek sétálni. De utána már mindenkivel vegyítettek. Voltam egy helyiségben Jozef Roháčtól kezdve mindenkivel. 

És beszélgettek is egy jót az Aranykéz utcai robbantásról?

Nem, mert ő nem szólalt meg magyarul. Nem volt közös nyelv. Meg a börtönben azért próbáljuk valamennyire tiszteletbe tartani egymás auráját. 

A rabtársai mennyire sértegették, támadták önt a börtönben?

Beszólások voltak, „te vagy az, aki ellopta a kerületet?”, de erőszakoskodás, verés például nem volt. Alkalmazkodtam gyorsan a körülményekhez, különben nem lehetett volna kibírni. Szerencsére mindenkivel megtaláltam a közös hangot, a legutolsó börtönlakóval is úgy beszéltem, mint egy emberrel.

Akkor megkedvelték önt?

Furcsának tűnhet, de időnként szinte ugyanolyan fogadóórákat tartottam, mint kint. Elkezdtem a rabtársaknak segíteni, megírtam a beadványokat, hivatalos papírokat, szabadlábra helyezési kérelmeket. Nem egyszer fordult elő, hogy megírtam a papírt a rabtársamnak, aztán szabadlábra helyezték. 

Zuschlag János is valami hasonló pozícióban volt a börtönben.

Ez abból adódik, hogy ő is képzettebb volt, mint a nagy átlag. Voltunk így páran. Érdekes szituáció volt, amikor a börtönben találkoztam Hagyó Miklóssal, Wieszt Jánossal, Mesterházy Ernővel, a Főtáv vezérigazgatójával, a BKV jogi igazgatójával. Együtt jártunk az istentiszteletre.

Hogy zajlott egész pontosan egy ilyen beszélgetés, amikor összefutottak?

Furcsán.

Hagyó Miklóssal híresen rossz volt a viszonya, amikor mindketten politizáltak még. Vele sikerült legalább ott bent tisztázni a dolgot?

Nem beszélgettem vele nagyon. Azért azt nem tudják elképzelni, hogy mennyire nehéz feldolgozni azt a helyzetet, hogy a börtön tetején séta közben találkozunk. Nonszensz látvány. Elképzelhetetlen. Úgy, hogy másfél évvel azelőtt a fővárosi közgyűlésben találkoztunk össze.

Megtárgyalták, hogy juthattak ebbe a helyzetbe?

Az ügyeinkről nem tanácsos beszélni a börtönben. Már csak azért sem, mert felhasználhatnak ellenünk egy óvatlan megjegyzést.

Visszajár még a börtönbe?

Minden hónapban megyek Vácra ahhoz a zárkatársamhoz, akivel két évig voltam együtt.

Őt miért ítélték el?

Tipikus történet: intézetbe adta az anyja, ott megtanulta a stiklit, és az apró lopások, hülyeségek miatt börtönbe jutott. Amúgy okos, érdeklődő srác. Lehet, hogy középvezető lett volna, ha máshogy alakul az élete. Magyarország alapvető veszélyhelyzetet teremt, hogy a börtönökben a kis bűncselekményeket elkövető embereket nehézfiúkkal rakják össze, és ezzel lényegében megtanítják bűnözni őket. Ha kikerül, nincs munka, mert meg van vetve, nincs család, mert otthagyták. A létfenntartáshoz nincs más út, csak a bűnözés. Ugyanez a helyzet az előzetessel is. Néztem nemzetközi példákat. Svédországban nem lehet olyat csinálni, hogy valakit két évig benn tartok: két hónapon belül vádat kell emelni, vagy nem lehet meggyanúsítani.

Önnek hogyan sikerült a visszailleszkedés? Mivel foglalkozik a börtön óta?

Nem igazán tudtam visszailleszkedni, hiszen nem tudom folytatni azt, amit korábban, fél életen át csináltam. Egy Hunvald Györgyöt nehéz alkalmazni. Barátok, régebbi alkalmazottak cégeinek segítek be alkalmi megbízások alapján. Ügyintéző munkákat végzek, pályázatokat írok, ilyesmit.

A nagypolitika eseményeit követte a börtönben?

Újságot rendeltem, mert a politika érdekelt. De most már kívülálló vagyok, hiszen nagyon sok mindent rendbe kell hoznom. Hat év alatt megroppantották rendesen anyagilag a családot. A gyerekeimet a legfontosabb időszakban nem láthattam. A legnagyobb fiamtól 15 és 18 éves kora között a legértékesebb időszakot vették el. Nem akarok mással foglalkozni most, velük akarok lenni.

Nyilván fontos a család, de a VII. kerületben azt beszélték, hogy mégiscsak ott volt a választások előtti politikai csatákban.

Most nem térhetek vissza a politikába. Nem gondolkodom ezen. El kell varrnom azokat a szálakat, amelyek a börtön miatt megszakadtak.

De tavaly nyáron megválasztották a helyi MSZP elnökének! Akkor ez hogyan jött össze?

Egy rendkívüli tisztújítás volt. Indultam. Megválasztottak.

Tavaly még másképp gondolta, akkor még volt visszaút a politikába?

Volt egy híd, amelyen át kellett menni. A híd a kerületi tisztújítás volt. A nagypolitika nem érdekel már, oda biztos, hogy nincs visszaút, a helyi viszont azért érdekel, mert tizenkét éven át azzal foglalkoztam. Nem kell messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy tavaly voltam elnök is.

De mégis hogy zajlott a megválasztása? Éppen bement a helyi MSZP-irodába, amikor a választás zajlott, mindenki körülvette, és megválasztották?

Miután kiszabadultam, rendszeresen eljártam az MSZP-irodába. Nem szervezkedtem, váratlan dolog volt.

Nem haragudott meg az MSZP-re, hogy az ügye kirobbanásakor sokan cserbenhagyták?

Nem. Azért haragudni egy pártra, mert vannak benne olyan emberek is, akik szerintem nem megfelelően jártak el velem szemben, szerintem hülyeség. A jövőm szempontjából nem érdekes, hogy a múltban ki mit tett a pártban. Azt, hogy a letartóztatásom után azonnal elhatárolódtak tőlem, olyan hibának tartom, amiből azóta már tanultak. Az ártatlanság vélelmét mindig komolyan kell venni. A 2009-es helyzet olyan volt, hogy ha az ügyész állít valamit, akkor az lesz az ítélet. De azért emlékezzünk, az '50-es években volt ez divat. Az olyan ügyek, mint az enyém, kellettek ahhoz, hogy kezdjék kétkedéssel fogadni az ügyészségi bejelentéseket. Egyesek persze még most sem jutottak el a kételkedésig, amikor jöttek sorban az ítéletek, hanem azt mondták, hogy kommunista a bíróság.

Ön szerint csak az ügyészség offenzívája állt az egész ingatlanügy mögött?

Ma már jól látom azokat a pontokat, ahol eltévednek még az újságírók is. Ez az, amikor az ügyészek a legfőbb ügyész utasítása szerint a nyomozás állásáról tájékoztatnak. Mond egy mondatot, de többet nem, és hagyja, hogy abba mindenki azt gondoljon bele, amit akar. De azt eddig senki sem gondolta, hogy az ügyész úgy tesz állításokat, hogy nincsen bizonyítéka. Ma már látjuk, hogy ez mégis így történt. A zuglói ügyben, amelyben nemrég felmentettek, Fazekas Géza ügyész javasolta a főnökének, hogy négy emberrel szemben nyomozni kellene. Egyikük ellen sem volt adatuk, mégis már másnap leírták, hogy mind a négy ember gyanúsítható hűtlen kezeléssel. Ez szakmai agyrém. Utólag már látom benne a rendszert is: megírta a Magyar Nemzet, az ügyész másnap megerősítette, az állítása kijött az MTI-ben, majd Zalától Szabolcsig az egész országban megjelent vagy hatvanszor, hogy Hunvald Györgyöt meggyanúsították ezzel vagy azzal. A másik vége, amikor felmentettek ebből, abból, amabból, akkor már nem jelent meg semmi. Ezt nem számonkérésként mondom, nem haragszom senkire, a dolog így működik.

A jogászvilághoz mégis megjött a kedve, és beiratkozott a jogi egyetemre. Hányad éves?

Második félévnél tartok.

Mit szólnak a tanárok, amikor megjelenik a vizsgákon?

A vizsgán oda kell adni a személyit, leszegett fejjel nem nagyon néznek fel, hogy megbizonyosodjanak, tényleg a Hunvald-e. De a jog már polgármesterként is érdekelt. Ott a közigazgatási joggal és a polgári jog egyes szeleteivel ismerkedtem, a börtönévek a büntetőjogi részt nyomták meg, a logikája mindig is érdekelt.

Mi a célja a diplomával?

Az agyamat szeretném karbantartani, és szeretném megérteni azt is, hogy ez a világ hogyan működik. Más célom már nem nagyon lehet, hiszen 55 évesen fogom megkapni a jogászdiplomát. Onnan nagy karriert már nem lehet befutni.

Rovatok