Index Vakbarát Hírportál

A drogteszt már csak feltételes mód

2015. március 20., péntek 09:02

Csúszik a kötelező drogteszről szóló fideszes törvényjavaslat, hívta fel rá a figyelmet a Hvg.hu. Rogán Antal decemberben január végére ígérte az indítványt, azonban már március közepe van, és még most sem lehet tudni, hogy áll az ügy. A portál szerint a Fidesz frakciója a kormányra vár, a kormány pedig a drogellenes stratégia vitájára. 

De már az sem biztos, hogy egyáltalán a megvitatásig eljut a drogteszt, az Emmi ugyanis azt írta, hogy a kormány a tervek szerint áprilisban tárgyalja meg a Nemzeti Drogellenes Stratégia cselekvési tervét, és ehhez kapcsolódóan "vitathatja meg a drogtesztre vonatkozó felvetést". 

A drogteszt ötletét ugyan Kocsis Máté dobta be, a Hvg.hu szerint az elképzelés a miniszterelnök kommunikációs stábjában fogant meg, ezzel is próbálták tematizálni a közbeszédet, és erősíteni a Fidesz-szavazók összetartását. Az ötletről viszont gyorsan kiderült, hogy nem szolgálja az elképzelt célt, Kövér László a Heti Válasznak "végiggondolatlan javaslat"-ként említette a drogtesztet, amit névtelen kormányzati források szerint már legszívesebben elsüllyesztene a kormány. Pedig decemberben még Orbán Viktor is beleállt a kérdésbe, a Kossuth Rádióban azt mondta: 

Aki drogot fogyaszt, arra nem lehet számítani a drogmaffia elleni küzdelemben. Tisztázni kell, ki hol áll. 

Rovatok