Index Vakbarát Hírportál

Defektet kapott a lopott kockalada menekülés közben

2015. április 10., péntek 16:45

Másfél órán belül elfogták a kecskeméti rendőrök azt a két embert, akik egy autót elloptak, és egy másikat feltörtek. Április 10-én 4 óra 30 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy Kecskemét, széchenyivárosi társasház elől ismeretlen tettesek elloptak egy bordó kockaladát.

A rendőrök 5 óra 50 perckor rendszám alapján észlelték a keresett autót, amit a város határában megpróbáltak megállítani. A felszólításnak az autóban ülő két férfi nem tett eleget. A lopott autó közben defektet kapott, és megállásra kényszerült. A két férfi futva próbált elmenekülni a járőrök elől, akik elfogták őket.

Kiderült, hogy a Sz. József és fiatalkorú társa 2015. április 10-én hajnalban egy, a széchenyivárosi társasház előtt parkoló másik autó, egy fehér Suzuki Swift ajtaját is felfeszítette, az ablaküvege kitört, de csak kutattak benne, nem loptak el semmit - közölte a rendőrség.

A nyomozók Sz. József 31 éves kecskeméti lakost és 16 éves társát lopás miatt hallgatták ki. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Rovatok