Index Vakbarát Hírportál

Visszatérőben az Ember, Aki Legtöbbször Kapott Ki Orbántól

2015. április 21., kedd 08:12 | aznap frissítve

A Magyar Nemzet úgy tudja, a Magyar Szocialista Pártban újabb hangulatváltással most már sokan vágynak Mesterházy Attila visszatérésére. Az országgyűlési- majd az EP-választás kínos vereségei miatt távozó korábbi pártelnök egyre gyakrabban szerepel a nyilvánosság előtt, az újpesti, veszprémi és tapolcai időközi országgyűlési választás kampányából is kivette a részét, januárban pedig országjáró turnéval próbálta felmérni a hangulatot. Az MSZP-ben több vitánál is mindig az egységet hangsúlyozta, és a párt végső álláspontja mellett állt ki - ugye a paksi bővítés, illetve az Iszlám Állam ellen küldendő magyar kontingens ügyében is óriási belső viták vannak a pártban. 

A lap szerint korábban felvetődött, hogy Mesterházy esetleg visszavehetné Tóbiás József pártelnöktől a frakcióvezetői posztot (az Index információi szerint ez Mesterházy környezetében vetődött fel), ehhez ugyanis elég lenne a képviselőcsoport döntése. Erre azonban azért nem került sor, mert

senki nem akarta, hogy kétfejűvé váljon a párt.

A nyáron hatalomra került Tóbiással szemben annak ellenére is nagy a párton belüli elégedetlenség, hogy Újpesten és Veszprémben is legyőzte a Fideszt, ám a Jobbik népszerűségének növekedését és a DK erősödését többen az ő nyakába varrják. A párttagok kedélyeit a belső szervezeti átalakítás és a Jókai utcai székház bérbeadása/eladása (még csak az a biztos, hogy megszabadulnak tőle) borzolja leginkább.

Rovatok