Index Vakbarát Hírportál

Visszadobták a 10 tanácsadós FKF-vezér üzleti tervét

2015. április 30., csütörtök 12:20

Hiába épített maga köré minisztereknek kijáró méretű tanácsadói kabinetet a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. új vezérigazgatója, első körben nem sikerült olyan üzleti tervet készítenie, hogy átmenjen a cég kormánypárti többségű felügyelő bizottságán.

Az Index értesülései szerint a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) felügyelőbizottsága a legutóbbi ülésén módosításokat kérve visszadobta a Horváth Béla által vezetett új menedzsment 2015-ös évre vonatkozó üzleti tervét.

A felügyelő bizottság április 16-i ülésén kiderült, hogy a fővárosi vállalat – annak ellenére, hogy Tarlós István decemberben leváltotta a korábbi igazgatót – jelentős nyereséggel zárta a 2014-es évet. A könyvvizsgálók által is láttamozott összesítés szerint tavaly 35,6 milliárd forintos árbevétele volt a cégnek, amelyből 470 millió forintos adózott eredmény jött ki.

A testület azon akadt ki, hogy a Horváth Béláék által elkészített új üzleti terv a tavalyi eredmény teljes összegének átvezetése ellenére is 251 milliós veszteséget tervezett be. De ez is csak úgy jöhet ki, ha az FKF egymilliárd éven túli lejáratú beruházási hitelt vesz fel. Az FB április 30-án veszi újra napirendjére az üzleti tervet.

Az Index írt elsőként arról, hogy Horváth Béla, az egykori MDF-es, majd kisgazda országgyűlési képviselő, akit Klug Lajos utódjaként 2015. január 1-jén nevezett ki a cég vezérigazgatójának a főpolgármester, hivatalba lépése után rögtön kibővítette az FKF vezetését. A tízfős kabinetben öt tanácsadó, két főmunkatárs és három asszisztens kapott helyet.

Az új vezérigazgató a cég gazdálkodási ügyei miatt egykori parlamenti kollégáját, Sepsey Tamást értékelte a legnagyobbra, A volt MDF-es képviselő az első Orbán-kormány idején Kehi-elnök, később pedig a Fidesz jelöltjeként ÁSZ-alelnök is volt. Az FKF-ben 1,1 milliós fizetéssel vették fel a kabinetbe, vélhetően neki is nagy szerepe volt az üzleti terv kialakításához.

A kiadási oldalt Sepesy menedzseri fizetése mellett további 40-50 kiugróan magas fizetés is terheli. Cikkünk megjelenése után a Párbeszéd Magyarországért is foglalkozott az FKF ügyeivel. Az ellenzéki párt szerint a legkevésbé sem egyeztethető össze a takarékos gazdálkodás és a puritán állam elvével az, hogy egy jelentős kör átlagosan havi 1,8 millió forintot kapjon. A PM megvizsgálta a tavalyi utolsó negyedéves gazdálkodási adatokat, amelyekben 48 személyt tartottak nyilván vezetőként vagy vezető tisztségviselőként, akik fejenként és havonta átlagosan 1,8 millió forint bruttó jövedelmet „markoltak fel”.

Helyreigazítás 


A 2015 április 24. napján megjelent „ Visszadobták a 10 tanácsadós FKF-vezér üzleti tervét ” című cikkben valótlanul híreszteltük a Párbeszéd Magyarországért MTI-közleménye alapján, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél 48 vezető átlagosan fejenként havi 1,8 millió forintos bruttó jövedelemmel rendelkezik. A valóság ezzel szemben az, hogy a vezető munkatársak átlagos havi bruttó jövedelme 938 000 forint.

Rovatok