Index Vakbarát Hírportál

Erdő Péter szerint nem kell halálbüntetés

2015. május 21., csütörtök 18:36

A katolikus egyház álláspontja szerint az igazságos és emberséges büntetés-végrehajtásra, nem pedig a halálbüntetésre kell törekedni - mondta Erdő Péter bíboros az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban.

Ez nem a bíboros különvéleménye, a katolikus egyházban erről világegyházi szintű hivatalos álláspont van, amelyet ráadásul a 90-es évek végén módosítottak és pontosítottak is a legmagasabb pápai tekintéllyel. A hivatalos állásfoglalás külön kitér arra, hogy napjainkban van-e létjogosultsága a halálbüntetésnek, és ezzel kapcsolatban azt mondja,  hogy napjainkban általában lehetséges az, hogy az állam megvédje a legsúlyosabb bűncselekmények ellen a polgárait anélkül, hogy halálbüntetést alkalmazna.

Majd odateszi, hogy tehát elkerülhetővé válik a halálbüntetés, és zárójelben feltételezi, hogy erre most már soha sincs szükség

- magyarázta Erdő Péter.

"Vagyis az a cél, amire törekedni érdemes, az a bűnmegelőzés és a hatékony és emberséges igazságszolgáltatás. Ha ezt egy modern állam tudja biztosítani - márpedig elvileg a technikai eszközöknek meg kell, hogy legyenek erre -, akkor erre érdemes törekedni, nem pedig a halálbüntetés visszaállítására" - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros.

Ahol az állam olyan gyönge, hogy esetleg nem tudná a büntetés-végrehajtást halálbüntetés nélkül hatékonyan biztosítani, ott a halálbüntetés alkalmazásával is nagyobb a valószínűsége az embertelenségnek és az igazságtalanságnak

- fogalmazott a bíboros.

Erőd szerint a halálbüntetés és az ehhez hasonló kérdések - például jogos önvédelem, jogos háború - ügyében a katolikus egyház számára mindig az igazságosság volt a fő kérdés.  "Éppen itt van a halálbüntetésnek a legsebezhetőbb pontja, mert hányszor előfordul bírói tévedés, hányszor voltak koncepciózus, igazságtalan perek, amelyekben ártatlan embereket halálra ítéltek és kivégeztek" - mondta.

Rovatok