Index Vakbarát Hírportál

NEKI: Törvénytelen az új ózdi lakásrendelet

2015. május 21., csütörtök 15:32

Több ponton is diszkriminatív, jogsértő a jobbikos vezetésű Ózd új, nem egészen kéthetes lakárendelete a jogvédő civil szervezet szerint. Ózdon most leginkább a polgármesteren múlik, ki kaphat szociális bérlakást, a legszegényebb nagycsaládosok a NEKI szerint rosszul járnak. A gyerekvállalást ígérő, képzett fiatal házasok viszont ingyen lakhatásra pályázhatnak.

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) az új ózdi lakásrendelet törvényességi felülvizsgálatát kérte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivataltól, közölte csütörtökön a jogvédő civil szervezet. Az ózdi képviselő-testület a május 6-i ülésén szavazta meg az új lakásrendeletet, amelynek több pontja is törvénysértő, alkotmányellenes a NEKI szerint.

Az új lakásrendelet kizárja a szociális bérlakások lehetséges bérlőinek köréből azokat, akik büntetett előéletűek.

Álláspontunk szerint a szociális rászorultság nem függhet össze azzal, ha valakit a Büntető törvénykönyv alapján bármilyen jellegű bűncselekmény elkövetése miatt korábban elítéltek

- írja erről a NEKI. Hozzáteszik azt is, hogy itt, a szociális lakásigényléseknél ráadásul tipikusan egész rászoruló családokról van szó, az egyik tag esetleges büntetett előélete szerintük nem eredményezheti azt, hogy a szociális ellátásnak ebből a fajtájából az egész család kiszoruljon.

Miskolcon igazuk lett

 A NEKI kezdeményezte tavaly azt a törvényességi felügyeleti eljárást is, amelynek a végén a Kúria nemrég elkaszálta a Miskolc elhagyásáért pénzt ajánló rendeletet. A törvénysértőnek talált miskolci rendelkezés a miskolci nyomortelep-felszámolási akció része volt: a városi önkormányzat a szociális bérlakásuk elhagyását vállaló, egyébként rendesen fizető embereknek járó 1,5-2 millió forint kifizetését ahhoz kötötte, hogy elköltözzenek Miskolcról, és legalább öt évig vissza se jöjjenek. A Kúria előtt hiába hivatkozott az önkormányzat a tulajdonhoz való jogára. A Kúria az alkotmánybírósági gyakorlatra mutatott, amely szerint a szociális kötöttségek a tulajdonosi autonómia korlátozását messzemenőleg lehetővé teszik, és ez fokozottan igaz az önkormányzati tulajdonra mint köztulajdonra.

Az új rendelet alapján az sem lakhat ózdi szociális bérlakásban, aki "önkormányzati tulajdonú bérlakást korábban bizonyíthatóan megrongált vagy abban kárt okozott". A civil szervezet beadványa szerint ez a kizárás legfeljebb akkor lehet alkotmányos, ha a rongálásban jogerős ítéletben elmarasztaltakat zárja ki a bérlők köréből. Szerintük egyébként akit jogerős ítélet alapján már megbüntettek a rongálásért, vagy aki már kifizette az okozott kárt, újból bekerülhetne a lakásigénylők közé.

Tilos összezsúfolódni

Az ózdi lakásrendelet alapján az sem igényelhet szociális bérlakást, akinek régebben volt bérleti szerződése, de azt a bérbeadó rendkívüli felmondással megszüntette. A NEKI szerint a rendkívüli felmondás oka a legtöbbször lakbértartozás, így a szabályozás eredménye az, hogy

a legszegényebb emberek akkor sem tudnak szociális bérlakáshoz jutni, ha időközben kifizették a tartozásaikat, és egyébként minden más feltételnek megfelelnek.

Törvénytelennek, sőt alkotmányellenesnek tartja a civil szervezet azt a szabályt is, amely szerint az ózdi szociális bérlakások azzal a feltétellel adhatók bérbe, hogy a bérlakásban az egy főre jutó alapterület a 8 négyzetméter per főt meghaladja. A NEKI szerint ez a diszkriminatív szabály a nagyon rossz anyagi körülmények között élő nagycsaládosokat sújta, őket igyekszik kizárni a szociális bérlakásokból.

Az ózdi lakásrendeletről a város előző, fideszes polgármestere, Fürjes Pál nemrég a Lényeg című helyi lapnak azt nyilatkozta: "vannak benne jó gondolatok", de azt "kevésbé szerencsésnek" nevezte, hogy a rendelet túl nagy hatáskört ad a polgármesternek.

A polgármester jogosult önkormányzati lakásra bérlőt kijelölni

- mondja ki a főszabályt a rendelet. Ezen kívül az önkormányzati képviselők évente legfeljebb öt alkalommal jelölhetnek ki bérlőt üresen álló, komfort nélküli bérlakásokra, az indoklás szerint ők "nagyobb rálátással rendelkeznek", kik a segítségre szoruló családok a területükön.

Elindultak a kilakoltatások

A rendelethez tartozó indoklás arra hivatkozik, hogy

Janiczak Dávid, a város jobbikos polgármestere az önkormányzati honlap beszámolója szerint a májusi ülésen azt mondta: a bérlakásokban élők mintegy 64 millió forinttal tartoznak az Ózdinvest Kft-nek, 136 fő viszont arra várakozik, hogy ilyen lakásba költözhessen. Ózdon ezekben a hetekben már el is kezdődtek a kilakoltatások.

2 gyerekért cserébe 5 év lakbér nélkül

Az ózdi lakásrendelet látványos húzása, hogy lényegében ingyen lakhatást kínál öt évre fiatal, képzett (minimumfeltétel az érettségi és a szakmai bizonyítvány), gyerekeket tervező házaspároknak. A lehetőséget évente maximum 3 pár kaphatja meg. A kiválasztottaknak nem kell bérleti díjat fizetni 5 évig, ha vállalják, hogy az 5 éven belül 2 gyerek születik náluk.

Az ózdi képviselők arra is gondoltak, mi történjen, ha nem jön össze a 2 gyerek. Akiknek egyáltalán nem születik gyereke, visszamenőleg 2 évnek megfelelő bérleti díjat ki kell fizetnie. Ha 1 gyerek összejön, akkor 1 évi díjjal lesznek adósak. Akik az 5 év letelte előtt elválnak, azokon visszamenőleg 1 évnyi lakbért hajtanak be, rendelkezett az ózdi testület.

Rovatok