Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz megvonná a DK állami támogatását

2015. május 26., kedd 10:23 | aznap frissítve

A Fidesz parlamenti frakciója kezdeményezi a Demokratikus Koalíciónak járó költségvetési támogatások felfüggesztését, írta a Napi Gazdaság. A kormánypárt azért döntött így, mert a Gyurcsány tulajdonában álló Altus Zrt. 1,5 milliárd forintos megbízást kapott, hogy monitorozza a hazai operatív programok végrehajtását. A Fidesz szerint az Altusnak nyújtott pénz akár a DK-hoz is kerülhet, amit bújtatott párttámogatásként értékelnek. 

A kérdést Orbán Viktor is szóba hozta múlt héten a strasbourgi meghallgatása után: 

Arról beszélünk, hogy üzleti megbízatásnak álcázott formában európai uniós pénzt adnak egy olyan cégnek, amely egyértelműen pártpolitikai célokra is használja ezeket a forrásokat. Ezt még a vak is látja

Deutsch Tamás pedig arról beszélt korábban, hogy volt már arra példa az unióban, hogy az Európai Parlament szerződést bontott egy korábban kiválasztott céggel. Igaz, ezt a szerződést az Európai Bizottság kötötte az Altussal, nem az EP. 

Az Index kereste az ügyben a DK-t, ahol azt a választ kaptuk, hogy Gyurcsány Ferenc délután Brüsszelben sajtótájékoztatón reagál a felvetésre. Gyurcsány ma ugyanis az EU székhelyén van, és többek között néppárti uniós biztosokkal is tárgyal. Az Altus sem reagált egyelőre, de úgy tudjuk, helyreigazítást kérnek majd a cikk több állításáért.

A cég korábbi közleményében azt írta, hogy nyílt tenderen nyerték el a megbízást, ami nem ellenőrzésről, hanem tanácsadásról és elemzésről szólt. 

A DK állami támogatásáról Székesfehérváron Orbán Viktort is megkérdezték kedd délelőtt. A miniszterelnök, aki mókásan megkérdezte a mellette álló polgármestert, hogy mi a párt és a cég neve, azt mondta, hogy beszélni kell az ügyről a parlamentben, mert "példátlan a magyar demokrácia történetében, hogy EU-s tiltott pártfinanszírozás valósul meg". A kormányfő szerint a következtetéseket a képviselőknek kell levonni, az esetleges szankciókról nekik kell dönteni.

Válaszul az Altus Zrt. közleményben tudatta, hogy beperli Orbán Viktort, és nyilvános bocsánatkérésre szólítja fel. Mint írták, a kormányfő strassbourgi nyilatkozata "nyomokban sem fedi a valóságot", ezért Gyurcsányék a bíróság előtt akarják érvényt szerezni a vélt igazuknak. 

Rovatok