Index Vakbarát Hírportál

Hajnalban bevitték a rendőrök az idegenellenes plakátok rongálóit

2015. június 7., vasárnap 09:30 | aznap frissítve

Az Együtt azt ígérte, ha utcára kerülnek a nemzeti konzultációs plakátok, leszaggatják őket. Hat aktivistájukat elkapták és szabálysértésért előállították. A jegyzőkönyvből derült ki számukra: a rendőrség eleve figyeli a város több pontján a plakátokat és vadászik a rongálókra.

Vasárnap hajnalban a rendőrség hat ember állított elő Budapesten a kormány legújabb, idegenellenesnek tartott nemzeti konzultációs plakátjainak megrongálása, hivatalosan 50 ezer forintot nem meghaladó kárértékű szabálysértés miatt. Információink szerint vasárnap kora reggel még két fiatalt bent tartottak a zuglói kapitányságon, de azóta őket is elengedték. A kár 30 ezer forintos.

A plakátokat az Y-GEN Egyesület politikai aktivistái festették le, ők az Együtt ifjúsági szervezete. Miután az Index megírta, hogy egy nyomdában 333 darab óriásplakát készül "Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!" felirattal, és még kétszer ennyi más szlogenekkel, az Együtt közleményben azt írta:

Ha ezek tényleg utcára kerülnek, leszaggatjuk őket.

Úgy tűnik, ha le nem is szaggatták, de azért szépen tönkretették őket. Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke kora reggel Facebookjára ki is posztolt párat a hajnali termésükből, és megerősítette az információnkat az aktivistáik előállításáról. 

Az Index kérdésére Szigetvári elmondta, természetesen mindent jogi segítséget megadnak aktivistáiknak, az akciójukkal egyetért és továbbra is a plakátok leszaggatására buzdít. Hogy ő maga is részt vett-e a plakátrongálásban, azt mondta:

Velük nem voltam ott, de a Facebookom tanúsága szerint kivettem a részem a dologból.

Nem lehet minden plakát mellé egy rendőrt állítani, vagyis de

Az egyik előállított aktivista az Indexnek elmondta, fél egy körül estek neki a plakátokatnak, majd miután már végeztek és sétáltak volna hazafelé, vették észre, hogy rendőrök követik őket. A járőrök igazoltatták az Együtt aktivistáit, és rájuk ijesztettek azzal, hogy be is fogják vinni őket, azonban erre mégsem került sor. A fiatalok sétáltak tovább, majd már a Városligetben, egy padnál érte utól őket a rendőrautó, hogy "bocs, mégis be kell vinnünk titeket".

A kihallgatás során az egyik aktivista elmondása szerint a rendőrök először megpróbálták bűncselekménynek beállítani a plakátrongálást, majd csak miután ez ellen határozottan tiltakoztak, kezdték el azt – helyesen – szabálysértésnek nevezni.

A rendőrségi jegyzőkönyvekből meglepetésükre az is kiderült, azért bukhattak le, mert

a rendőrség operatívan figyelteti a városban a nemzeti konzultációs plakátokat.

Az előállított aktivisták a rendőröknek elmondták, előre kitervelt politikai akciót hajtottak végre, és még egyszer megtennék.

Egyre többen vadásznak a plakátokra

Úgy tűnik, nem lesz egyszerű dolga sem a kormánynak, sem a rendőrségnek, ugyanis egymástól függetlenül több ellenzéki csoport is kiszemelte magának a menekültellenes plakátokat.

Az Együtt aktivistáitól például a rendőrök azt is megkérdezték, Vajnai Attila felhívására cselekedtek-e, aki kétezer forintot ígért egy-egy megrongált plakátért: a Munkáspárt volt politikusa, jelenleg az Egyesült Baloldal nevű párt vezetője ugyanis tegnap tette közzé felhívását.

Elmondásuk szerint pedig azt az óriásplakátot, amelyik a Hősök tere mellett, a Gundel oldalában található, és melyről a Kettős Mérce közölt fotót, azért nem sikerült megrongálniuk, mert valaki addigra már megelőzte őket.

A plakátok legeslegelső rongálójával, egy 30-40-es, pártokhoz nem kötődő budapesti férfival, aki a Dagálynál csapott le, szintén a Kettős Mérce készített anonim interjút.

Rovatok