Index Vakbarát Hírportál

Balesetet szenvedett egy újabb magyar Gripen

2015. június 10., szerda 11:15

Olvasónktól kaptuk a hírt, hogy kényszerleszállást hajtott végre egy Saab JAS 39 Gripen a kecskeméti légibázison.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) délben sajtótájékoztatót tartott az ügyben. Orosz Zoltán altábornagy, a vezérkari főnök helyettese elmondta, hogy a 30-as oldalszámú gép 9 óra 5 perckor kiképzési feladatra szállt fel. Az orrfutóművet nem tudta teljesen behúzni a felszállás után, hiába próbálta, az beszorult a két végállás között. Vészhelyzetet jelentett, és elkezdte kifogyasztani az üzemanyagot, hogy csökkentse a veszélyt. A pilóta döntött a hasraszállás mellett, mondta az altábornagy.

A gép már a hasán csúszott, mikor balra kitört, a pilóta katapultált. A szemtanúk szerint az ernyő kinyílt. A Magyar Honvédség Légi Kutató-Mentő Szolgálatának mindkét helikopterét (Pápa-Szolnok) riasztották, mert nem volt kiszámítható, hol kell katapultálnia a pilótának, írja az lhsn.hu.

A pilótát helikopter vitte kórházba, az állapota stabil, közölte Orosz Zoltán. Később átszállították a budapesti Honvédkórházba. A pilóta, Kádár Sándor őrnagy nagyon jól teljesített, megóvta, amit lehetett, hangzott el a sajtótájékoztatón.

A kényszerleszállás 9 óra 15 perckor történt. Orosz azt mondta: a gép az első vizsgálatok alapján még javítható. Szakmai vizsgálat indul, az első információk szerint műszaki hibáról van szó, a háttérbeli folyamatokat is meg kell vizsgálni.

A többi gépet is átvizsgálják, de a meghibásodás jellege nem feltételezi, hogy a többinél is előjön. Az átvizsgálás végéig nem szállnak fel a magyar Gripenek, de ez a természetes eljárás, mondta az altábornagy. A honvédség szerint a szeptemberi Baltic Air Policing és a hazai légvédelem ellátható, de az időszakos kiesést kezelni kell.

Utoljára májusban volt hasonló eset Csehországban, akkor egy kétüléses Gripen tört össze, mert leszállás közben – egyelőre ismeretlen okból – nem tudott megállni, és a kifutópálya vége után felborult és összetört. Előtte pár héttel készítettünk interjút a Gripen-pilóták egyikével, aki elmondta, hogy a katapultálás az utolsó utáni lehetőség.

Orosz szerint a mai eset első ránézésre nincs összefüggésben a csehországi eseményekkel. A csehországi esettel kapcsolatban még annyit mondtak, hogy részeredményeket nem hoznak nyilvánosságra, meg kell várni a végeredményt.

Ez a videó egy korábbi, valószínűleg gyakorlatként végrehajtott kényszerleszállásnál készült még 2012-ben. A mostani esettel csak annyi összefüggés van, hogy most is előre bejelentett vészhelyzetről volt szó, a reptéri biztonságért felelős tűzoltóknak és más, ilyenkor bevetett osztagoknak talán volt idejük felkészülni, illetve a gép után indulni, amint az elérte a kifutópályát.

Rovatok