Index Vakbarát Hírportál

Tényleges életfogytiglanit kapott a szentesi késelő

2015. június 10., szerda 11:00 | aznap frissítve

A Szegedi Ítélőtábla jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azt a 35 éves férfit, aki három éve augusztusban az utcán féltékenységből megtámadta egykori élettársát, és egy 18 centis konyhakéssel nyakon, illetve mellkason szúrta.

Az MTI híradása szerint a táblabíróság annak ellenére ítélte életfogytiglanra a férfit, hogy a 27 éves nő könnyebb sérülésekkel megúszta a támadást. A bíróság azt mérlegelte ugyanis, hogy az emberölési kísérlettel vádolt férfi többszörös visszaeső, ezért úgy döntöttek, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.

A korábban többször is büntetett férfi 2005-ben költözött össze a nővel, akitől két évvel később gyermeke született. A férfi börtönbe került, de 2010-ben szabadult, és akkor megint összejött korábbi élettársával. Ezután újabb gyermekük született, de ismét szakítottak, és a gyerekek az anyánál maradtak.

Azon a tragikus reggelen a férfi éppen a gyerekeit látogatta meg, azután együtt indultak tovább a nő mostohaanyjához. A férfi újra akarta kezdeni a kapcsolatot, és szexuális ajánlatot is tett volt élettársának, ő azonban ezeket visszautasította. A férfi ekkor vette elő a nő lakásáról ellopott kést, és szúrkálta meg áldozatát az utcán. Miután a nő a nyaki szúrásoktól komolyan vérezni kezdtett, a férfi azt hitte, hogy megölte volt szerelmét, ezért átöltözött és bement a rendőrségre.

A férfi a rendőrségen beismerte a korábban tagadott bűncselekmény elkövetését, de azt mondta, nem akarta bántani volt élettársát és megbánta tettét.

Rovatok