Index Vakbarát Hírportál

A régészek azt kérik Ádertől, ne írja alá az ásatásokat korlátozó törvényt

2015. június 11., csütörtök 13:54

A Parlament elfogadta a kulturális örökség feltárását gazdasági érdekekből korlátozó új szabályozást, a régészek szerint ez a szakmai garanciák semmibevétele. A törvény olyan rövid határidőket hagyna meg a feltárásokra, hogy ezreknek kellene pihenőnap nélkül dolgoznia - ekkora szabad kapacitás az egész országban sincs. A Magyar Régész Szövetség azt kéri Ádertől, ne írja alá a szerintük egyértelműen alaptörvény-ellenes törvénymódosítást.

A héten az Országgyűlés úgy fogadta el észrevétlenül az ásatásokat újraszabályozó, a régészek felháborodását kiváltó törvénymódosítást, hogy érdemben nem is reagáltak a szakmai kifogásokra. Korábban mi is írtunk arról, hogy hiába írták át alig fél évvel ezelőtt szakmai egyeztetések után az örökségvédelmi törvényt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ezt lényegi pontokon most teljesen átszabja. A minisztérium célja, hogy meggyorsítsa az autópálya-építéseket, a régészek azonban a szakmai garanciák kiirtásáról és a kulturális örökségünk komoly veszélyeztetéséről beszélnek.

Bár a Magyar Régész Szövetség (MRSZ) szerint ez a legrosszabb, ami az utóbbi években történik a magyar régészettel, aggodalmaikat a politika nem hallgatta meg. Most kedden a Parlament megszavazta a „kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások” felgyorsítására benyújtott salátatörvény-módosítást, benne az összes kifogásolt ponttal. A szakma képviselői attól tartanak, hogy ezentúl olyan cégek végezhetnek majd érdemi munkákat a feltárásokon, amelyek idáig ezt nem tehették volna meg, az eddigi rövid időnél is kevesebb áll majd a régészek rendelkezésére, és fontos leletek maradhatnak örökre a föld alatt.

A kulturális örökségvédelmi szabályozást a szakmával elfogadtató L. Simon László korábban ugyanakkor azt írta az Indexnek, véleménye szerint a lényegi irányok nem változnak, a szakmai garanciák nem sérülnek, és a Miniszterelnökségnek sikerült a régészeti örökség védelmének szempontjait a gyorsítási szándék mellett is érvényesítenie a mostani módosítás során.

Lassányi Gábor, az MRSZ elnöke az Indexnek most azt mondta, véleményük szerint súlyosan alaptörvény-ellenes az elfogadott szabályozás. Ezért a köztársasági elnöktől azt kérik, ne írja alá a törvénymódosítást, vagy kérjen az Alkotmánybíróságtól előzetes normakontrollt.

A Magyar Régész Szövetség szerint a feltárási lehetőségeket erősen korlátozó törvény ugyanolyan okokból lehet alaptörvény-ellenes, mint amelyek miatt az Alkotmánybíróság június elsején elbuktatta a nemzeti parkok területéhez tartozó földek újraszabályozását. Ott többek között a természeti értékek, ezúttal pedig a kulturális örökség védelme sérülhet gazdasági érdekek miatt.

Azt, hogy szerintük mennyire abszurd határidőket hagy csak a törvény az ásatásokra, a régészek az M4-es építéséhez kapcsolódó feltárásokkal szemléltették nekünk. Eszerint a Berettyóújfalu és a román határ közötti 32 km-es szakaszon a beruházás 31 régészeti lelőhelyet érintett. Ahhoz, hogy ezeket 30 naptári nap alatt határidőre fel tudják tárni (ha az új szabályozás hatályba lép, ennyi lesz lehetséges), 48 régészeti stáb bevonása kellene. Mindez 96 régész, 240 régésztechnikus és 720 munkás, azaz több, mint ezer ember folyamatos, pihenőnap nélküli munkavégzését jelentené.

Ez szembe megy a munka törvénykönyvével, és minden józan ésszel. Ekkora szabad kapacitás az egész országban nincs.

 — állítja a Magyar Régész Szövetség.

Rovatok