Index Vakbarát Hírportál

A Parlament helyett a bíróság jegyezhetné be az egyházakat

2015. június 15., hétfő 06:29 | aznap frissítve

Trócsányi László igazságügyi miniszter interjút adott a Magyar Hírlapnak, amit az MTI szemléz. Ebből az derül ki, hogy  

véglegesítésnél tart az egyházügyi törvény módosításának tervezete, amely szerint bírói hatáskör lesz az egyházak bejegyzése. A tervezet hamarosan a kormány elé kerülhet. Az egyházakkal is terveznek tárgyalni, és a szándékuk szerint az ősszel az Országgyűlés elé terjesztik a javaslatot.

Trócsányi a perelőkészítés szabályozása kapcsán azt mondta: meg kellene akadályozni, hogy a rossz előkészítés folytán az eljárások elhúzódjanak vagy eltávolodjanak a per lényegétől.

Az igazságügyi miniszter szerint a perelőkészítés során a feleknek és a bíróknak rögzíteniük kell, hogy mi a per tárgya, milyen jogcím alapján perel valaki, és mik a bizonyítékok. Ettől a tárgyalási szakban nem lehetne eltérni.

A biztonságos országok listájáról szóló javaslat kapcsán a miniszter elmondta: európai és nemzeti szinten is választ kell adni arra, hogy a Földközi-tenger vidékéről, Afrika egyes részeiről, illetve a biztonságpolitikailag kockázatos országokból jelentős számú ember indul el Európába.

Közölte, hogy Szerbiát, az Európai Unióval csatlakozást folytató országot "joggal tekinthetjük biztonságos származási országnak és biztonságos tranzitországnak".

Az Európai Parlament (EP) Magyarországról szóló állásfoglalása kapcsán Trócsányi László szerint "nagy kérdés", hogy nem terjeszkedik-e túl a hatáskörén az EP, amikor egy tagország belpolitikai kérdéseiről alkot véleményt.

A Biszku-perről azt mondta a lapnak, hogy figyelemmel az életkorra is, "szerencsésebb" lett volna, ha az igazságszolgáltatásnak sikerül jogerősen lezárnia az ügyet. "Az eljárás gyors lefolytatása ilyen esetben erkölcsi kötelesség is" - fogalmazott Trócsányi László.

Rovatok