Index Vakbarát Hírportál

Állatként tartották gyerekeiket

2015. június 23., kedd 09:59

Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy 47 éves férfivel és egy 32 éves nővel szemben. Az ügyészségi közleményből kiderül, hogy iszonyúan elhanyagolták gyerekeiket, kertes - jó, inkább udvarral rendelkező - házukban szennyben és koszban tartották őket:

Az egyik felügyelet nélkül hagyott kisfiú egy alkalommal beleesett az udvaron rakott tűzbe, de többször konyhakéssel, tapétavágóval és csavarhúzóval is játszottak a lakásban, és ezt egyik szülő sem akadályozta meg.

Ami szintén döbbenetes, hogy hat gyereket tartottak állati körülmények között, ebből öt közös, egy pedig a nő előző kapcsolatából származik. A gyerekeket a gyámhivatal vette átmeneti nevelésbe, majd nevelőszülőkhöz kerültek. 

Rovatok