Index Vakbarát Hírportál

Már áll a kerítés 175 méteres próbaszakasza

2015. július 18., szombat 16:23


Szombat délutánra elkészült a szerb határon a kerítés 175 méteres mórahalmi mintaszakasza, írja az MTI. Most, ahogy Pintér Sándor csütörtökön bejelentette a helyszínen, azt tesztelik, hogy négy különféle verzió közül milyen legyen a kerítés, milyen technológiát alkalmazzanak.

A kerítést hétfőn kezdték el felhúzni a Magyar Honvédség hódmezővásárhelyi, szentesi és szolnoki egységeitől érkezett katonák, összesen 43-an. Először kiirtották az aljnövényzetet, aztán a terepet rendezték és kitűzték a térképészek a pontos nyomvonalat.

A négyféle tesztelt technológia:

A kormány kedden dönti el, hogy melyiket alkalmazzák majd a teljes 175 kilométeren. A helyszínen járva kérdéseket is feltettünk a belügyminiszternek: a válaszai alapjánarra jutottunk, hogy különös okból nem annyira érdekli a kormányt, hogy a kerítés valóban jó megoldás-e a menekültek érkezésének megakadályozására.

Rovatok