Index Vakbarát Hírportál

Megvan, aki újraélesztés közben lopta meg a mentőket

2015. augusztus 8., szombat 12:40

Egy napon belül azonosították és el is fogták a soroksári rendőrök azt a férfit, aki pénteken ellopta a GPS-t a XXIII. kerületi Tájkép utcai ház elé leparkolt mentőautóból, írja a police.hu. Az Országos Mentőszolgálat munkatársai éppen egy idős férfit próbáltak újraéleszteni a lakásában, negyven percnyi küzdelem után nem sikerült megmenteni az életét.

A rendőrségi közlemény szerint az esetet látta egy nő a szomszéd házból, és kérdőre vonta a tolvajt, aki elmenekült a helyszínről. A mentők bejelentést tettek a rendőrségen.

A soroksári nyomozók pénteken reggel kilenc körül XXIII. kerületi lakcímén fogták el a 28 éves H. Tamást, azóta őrizetbe is vették. Lopás miatt indult ellene eljárás.

Rovatok