Index Vakbarát Hírportál

Nem ezen a hétvégén fogták el a legtöbb határsértőt

2015. augusztus 10., hétfő 12:05

Az MTI-nek már külön sablonja van arról, hogy hány határsértő érkezik az országba/ Csongrád megyébe egy nap/ a hétvégén.

Ma hétfő van, így természetesen megkaptuk a hétvégi statisztikát most is. Eszerint országszerte összesen 4562 határsértőt fogtak el a rendőrök péntektől vasárnapig.

A rendőrség honlapján olvasható összesítés szerint pénteken 1602, szombaton 1370, vasárnap 1590 volt az elfogottak száma. Tizenegy gyanúsított ellen embercsempészés, hét esetben pedig közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. A legtöbb határsértőt mindhárom napon Csongrád megye déli részén fogták el - közölte a megyei főkapitányság szóvivője.

4562 illegális bevándorlót fogtak el tehát a hétvégén. Ám ez nem a csúcs, nézzék, hogy alakult az elmúlt hétvégéken az elfogott bevándorlók száma.

 

A grafikonon jól látszik, hogy július közepén eléggé megugrott a határsértők száma, azóta pedig - a kormány kommunikációjával ellentétben - nem napról napra, hétről hétre növekszik, hanem tartja az egy hétvége alatti nagyjából 4500-as szintet.

Rovatok