Index Vakbarát Hírportál

Ha a kerítés majdnem kész, miért jön ugyanannyi menekült?

2015. augusztus 25., kedd 08:00

Alig egy hét maradt a szerb–magyar határszakaszon felépítendő kerítés első szakaszának befejezéséig. A 175 kilométerre tervezett NATO-drót (más néven gyorstelepítésű drótakadály – gyoda) a nyilatkozatok alapján jórészt már áll (Hende Csaba honvédelmi és Pintér Sándor belügyminiszter szerint semmi sem akadályozza az augusztus 31-re tervezett befejezést), de egyelőre nem csökkentette mérhetően az illegális határátlépések számát.

Igaz, az érintett települések vezetése szerint nem is ettől, hanem a szögesdróttal párhuzamosan felhúzandó, három méter magas kerítéstől és a megerősített határőrizettől lehet várni, hogy a Közel-Keletről és Nyugat-Afrikából érkezőket meg lehet állítani az EU schengeni határának szélét jelentő szerb–magyar határszakaszon.

Ásotthalom csalódott

A hosszú hétvégén tiltott határátlépés miatt 6390 embert fogtak el a rendőrök, a Police.hu adatai szerint. Naponta tehát csaknem 1600 embert, ami nem kevesebb, mint amennyit szögesdrót telepítése előtt gyűjtöttek be.

„A település húsz kilométeres határszakaszából öt kilométeren húzódik már a gyoda, további öt kilométeren még csak a drótot tartó vasrudak vannak kihelyezve” – mondta Ásotthalom alpolgármestere. Fackelmann István szerint ez az öt kilométeres szakasz sem jelent akadályt:

A drót alul nincs rögzítve, egyszerűen bottal felemelik, és átmásznak alatta, vagy leplet dobnak rá, és úgy mennek át rajta

– mondta Fackelmann, megerősítve saját tapasztalatunkat, hogy a gyodán könnyű az átjárás. Hiába őrzi a rendőrség, a 24 órában szolgálatot teljesítő járőrök elhaladását kivárva könnyedén átjönnek a határon a menekültek.

Az alpolgármester – aki nagyon fontosnak tartja a kerítést, de korábban is beszélt kétségeiről – kérdésesnek tartja, hogy augusztus 31-ig teljesen készen lesz a drótakadály. Tapasztalata szerint a kormányzati nyilatkozatok sokkal előrébb tartanak, mint ahogyan a katonák mellett rabokkal és közmunkásokkal végzett munka valójában halad, legalábbis Ásotthalmon.

Egyelőre nem is érzi a település, hogy érdemben csökkent volna az itt átjövők száma. Sokkal inkább azt, hogy az embercsempészek bátran mozognak, a település mezőőreit is életveszélyesen megfenyegették, amiről Fackelmann szerint a rendőrségnek is beszámoltak. Ezért újabb emberrel bővítik a mezőőrök állományát, és egy kiképzett kutyát is alkalmaznak, emellett adományokból sikerült egy új autóra is szert tenniük az „öreg Niva” mellé.

Fackelmann nehezményezi azt is, hogy a felelősségre vonás is könnyen kijátszható: tudomása van egy magyarul beszélő olasz állampolgárról, akinél három szíriai menekültet találtak a mezőőrök. Ám mivel pénz nem volt a menekülteknél, nem volt bizonyítható, hogy a sofőr pénzért szállította őket, így a három szíriai begyűjtése után az autóst elengedték a rendőrök.

„Változott a taktika, a pénzt előbb beszedik, utána megbeszélik, hogy hol veszik fel őket” – magyarázta az alpolgármester, megjegyezve, hogy svájci, holland, román rendszámú autók is részt vesznek az illegális szállításban.

Ásotthalomnál nehezíti a helyzetet, hogy a települést érintő határszakaszból nyolc kilométeren át a Dél-alföldi Erdőgazdaság kerítése húzódik, amely az állami társaság 70 millió forintos vaddisznóállományát van hivatva egyben tartani. A kerítés egy része a határ mentén, magyar oldalon folyó Körös-éri-főcsatorna mellett nyúlik el, így ott nincs is elég hely a műszaki határzárnak nevezett kerítés elhelyezésére. Ehhez az erdőgazdaság vadvédő kerítését kéne áthelyezni, ám erre utaló munkálatok nincsenek. Fackelmann elmondása szerint ezen a szakaszon is jöttek át a menekültek, így a társaság már inkább lépcsőket rakott a kerítéshez, hogy minél kevesebb kár érje azt.

Ásotthalomtól keletre, a román határnál fekvő Kübekházáig azonban a beszámolók szerint készen lesz a kerítés, ami egyébként egyetlen lépéssel megkerülhető lesz Románia felől a szerb–román–magyar hármas határon.

Tiszasziget bizakodó

Kübekháza felől csaknem nyolc kilométeren már a három méter magas kerítés – a műszaki határzár második szakasza – is épül, Tiszaszigetnél négy kilométeren már az oszlopokat is leverték hozzá, és 2,5 kilométeren a dróthálót is feltették.

A gyoda itt készen áll, leszámítva a Tisza menti szakaszt, ám a település polgármestere szerint az természetes akadály, nem kell tartani attól, hogy ott átjuthat valaki a zöldhatáron. A Gyálai határcsatornánál is elkészült a drótakadály, miután a csatornát kezelő vízművekkel is egyeztettek a kerítés pontos helyéről.

A Ferenczi Ferenc vezette Tiszasziget nincsen benne a menekültáradat fősodrában: idén alig 700 embert gyűjtöttek be illegális határátlépésért. A polgármester szerint viszont nem kérdés a határzár szükségessége: ezzel és

a felélesztendő határvadász századokkal elérhető lesz a cél, hogy megvédjük hazánkat és Európát.

Kívülebb esik a fő vonulási útvonalból a Bács-Kiskun megyei Csikéria is, ahol azonban a polgármester szintén nagyon bízik a kerítés visszatartó erejében. „A drót pillanatok alatt kész lett. De próbálkozók, ügyeskedő csempészek bizonyára lesznek ezután is, ellenük itt van a határőrség és a rendőrség” – vázolta fel a védelmi vonalakat Korbély László. A polgármester elismeri, hogy a szögesdrót még kevéssé befolyásolja az áradatot, de a háromméteres kerítés „már nem olyan, hogy a kisgyerekével a karján átmásszon rajta az ember”.

A migránshullám megállítására szerinte még több évre lesz szükség, de tenni kell a rengeteg meginduló emberrel szemben, mert

nem lenne jó, ha kiszorítanának minket Magyarországról, és felhígítanák az országot.

Lyukat vág a vasút

Hiába készül el a tervek szerint a határzár, a migránsok fizikai távoltartásában bízók nem lehetnek elégedettek, hiszen nem lehet hermetikusan lezárni a határt, feltéve, ha nem akarják a vasúti közlekedést ellehetetleníteni. Kelebiánál és Röszkénél is vasúti sínek miatt kell megszakítani a határt. Az előbbi könnyebb helyzetben van, viszonylag kevés menekült veszi célba a települést, bár így is napi 150-200 embert gyűjtenek be itt a rendőrök.

„Inkább a közmunkásoktól, mint a honvédségtől van információnk, eszerint a gyoda elkészül nálunk a határidőre” – mondta Kelebia önkormányzati képviselője. A kelebiai vasúti állomáson csaknem negyven éven át dolgozó Varga Sándor szerint nem jelent gondot, hogy néhány tíz méteren nincs kerítés a sínek miatt, mert az itt átjövők azonnal belefutnak a határrendészetbe.

Persze, nekiindulhatnak a gyodának is. „Ha a házam köré teszek egy 60 centis kerítést, az nem akadály, csak látványelem. Igazi akadályt majd a kerítés és reményeink szerint a mellé telepítendő határrendészet jelent majd, persze nullára ez sem csökkentheti az illegális határátlépők számát” – ismerte el Varga, aki szerint Kelebiánál egyelőre épp annyian jönnek át, mint eddig.

Röszke azonban már nem mondhatja el ugyanezt. „Eddig sem volt könnyű a helyzet, de az elmúlt két hónapban még tovább erősödött a migrációs tevékenység” – mondta Borbásné Márki Márta. A polgármester szerint a zöldhatáron érkezők nagy része a vasútnál érkezik.

„Már nem csak a külterületeket érintik a migránsok, veszélyeztetik a közrendet és a közbiztonság érzését is, nem is beszélve arról a hatalmas mennyiségű szemétről, ami az utak mentén gyűlik össze, és amit nagy erőkkel kell begyűjtenünk, hogy elfogadható állapotokat tartsunk a területünkön”  – sorolta a nehézségeket a polgármester, elismerve, hogy a menekültek részéről semmiféle atrocitásról nincs tudomása. „Ezzel együtt nagy nyomás nehezedik a településre, érthető, hogy ez hatással van az itt élők életminőségére.”

A kormány képviselőitől mind gyakrabban hallani, hogy a menekültek egyre agresszívebbek és követelőzőbbek, ennek azonban kevés jele van. Az sem támasztja alá az agressziót, hogy Röszkénél csak hétfő estig

728 migránst gyűjtött be négy polgárőr és néhány rendőr.

Az ásotthalmi alpolgármester szerint viszont valóban érezhető a növekvő ellenállás, az úton vándorlók olykor a teljes úttestet elfoglalják, „így a baleseteket az autósoknak csak erős lassítással vagy a teljes megállással lehet elkerülniük”. A leálló autósoktól azt kérik, hogy szállítsák őket Budapestre – állítja Fackelmann.

Röszkén 24 órás megerősített járőrszolgálat van, amely nemcsak a zöldhatáron érkezőket, de a csempészeket is igyekszik kézre keríteni. A polgármester szerint a kerítés elkészültével csökkenhet majd a településre nehezedő nyomás. „Visszatartó ereje lesz, nagyon várjuk, hogy megépüljön.”

Az azonban látható, hogy az augusztus 31-re ígért első szakasz ha készen is lenne, önmagában nem fogja láthatóan visszaszorítani a menekültáradatot. Kérdéseinkkel megkerestük a Belügyminisztériumot és a Honvédelmi Minisztériumot is, ahol későbbre ígértek tájékoztatást a kerítés építéséről, illetve arról, mit várnak az első szakasz elkészültétől.

Borítókép: Ujvári Sándor/MTI

Rovatok