Index Vakbarát Hírportál

A pannonhalmi apátságban is menekültek vannak

2015. szeptember 5., szombat 15:59

A pannonhalmi apátságban kaptak szállást a valahogy odakerülő menekült családok. Az éjszaka közepén két szír család érkezett a Győrhöz közeli bencés apátságba. Ők délelőtt már tovább indultak Ausztria felé, de most újabb családok jönnek.

Bár két nappal ezelőtt Erdő Péter bíboros azt nyilatkozta, hogy az egyház nem fogadhat be menekülteket, mert az szerinte embercsempészet lenne, Pannonhalmán inkább cselekednek. Úgy tudjuk, Várszegi Asztrik főapát kimondta, hogy ha valaki odaérkezik, mindenképpen be kell fogadni, ki kell nyitni előtte az ajtót.

Nem hagyhatunk kint senkit, ez az evangéliummal ellentétes lenne

— idézte apátsághoz közeli forrásunk.

Éjszaka valahonnan az autópálya mellől önkéntesek hozhatták a családokat. Őket a tornateremben matracokra fektették le. A vendégek gyerekei közül öten még egészen kicsik, de szintén az apátságba került két család nélküli, 12 év körüli fiú is. Ők egyedül indultak neki Szíriából, és csinálták végig az utat. Most az apátságból sikerült hazatelefonálniuk, így beszélhettek a szüleikkel.

Amikor pénteken még nem volt szó arról, hogy buszokkal viszik a menekülteket Hegyeshalomra, az apátság eldöntötte, hogy valahogyan segíteni fog a közelükben elhaladó menekülteken, osztrák önkéntesek pedig azt tervezték, hogy gyalogolnak majd a menekültekkel az autópálya mentén.

Az események aztán a menekült-zarándoklat tervét felülírták, de elterjedt az apátság segítőkészsége, így azóta is jelentkeznek Pannonhalmán önkéntesek. Ők újabb embereket hoznának, osztrák segítők pedig autókkal viszik át a családokat egy bécsi katolikus plébániára — odakerülhettek az apátság első menekültjei is.

A pannonhalmi apátság (távoli történelmi párhuzam: a világháborúban sok zsidót bújtattak ugyanitt) ezután is befogadja, aki hozzájuk érkezik. Ehhez azonban nincsenek meg a kapacitásaik, nem tudnának sok embert elszállásolni, így remélik, hogy a krízishelyzetet kezelik azok a szervek, amelyeknek ez a dolga.

Menekültválság percről percre itt ->>>>

Rovatok