Index Vakbarát Hírportál

Háborognak a nagykovácsiak az útmaszatolás miatt

2015. szeptember 12., szombat 07:47

Nyár elején elkezdték felújítani a Nagykovácsi utat, és ezt hónapok óta nem sikerült nemhogy befejezni, még félig sem elvégezni, írják felháborodott olvasóink. Mindenki azt remélte, hogy a nyári 2,5 hónapos iskolai szünet elegendő lesz erre, azonban éppen csak egy minimális szakaszt végeztek el. A szokásos magyar módi szerint minden áll.

Mint olvasónk írta, az út minden reggel több helyen le van zárva, osztott sávban megy a forgalom, egy olyan településről, amit máshogy nem lehet megközelíteni, és 10 ezer ember él benne. Az olvasók tapasztalata szerint a lezárásokon az ég világon senki nem dolgozik sem reggel, sem délután, mikor az embereknek kerülgetni és iszonyatosan sokat várakozni kell. Vélhetőleg napközben történik pár óra maszatolás, mint mindig.

Szemmel láthatólag a kivitelezőnek sem technikai, sem elegendő emberi erőforrása nincs egy ilyen munka elvégzésére. Csúcsidőben is maximum 3-5 ember dolgozik és 1-2 munkagép, írták lapunknak.

Megkérdeztük a kivitelezőt, hogy miért ilyen a tempó, amire a következő választ kaptuk:

A Zso-Via közös ajánlattevők kivitelezésében készül Nagykovácsi szennyvízhálózatának fejlesztése, melynek megvalósítására – 2015. február 18. – 2015. november 15. között – 270 nap áll, állt rendelkezésre. Ezalatt el kell készíteni több mint 18000 méter gravitációs szennyvízcsatornát, 8 darab szennyvízátemelő telepet és mintegy 6000 m nyomás alatti szennyvízvezetéket.

Lefordítva tehát sok volt a munka, és még bőven benne vannak a határidőben.

Az építkezés miatt fel kellett bontani a Nagykovácsi utat, amit teljes szélességben helyre is kell állítani. (Ez okozza a dugókat.) A kivitelező szerint a közlekedés gördülékenyebbé tétele miatt munkanapokon reggel 5.00 órától a forgalomtól függően 20.00-21.00 óráig jelzőőrös forgalomirányítást végeznek, annak ellenére hogy ez kizárólag munkaidőben lenne feladatuk.

Arra a vádra, hogy maszatolás folyna az úton, a kivitelező azt válaszolta, hogy a munkaterületen folyamatosan a technológiai folyamatokhoz igazított mennyiségű erőforrás alkalmazásával végzik a munkát. Szükség szerint hosszított műszakokban dolgoznak, az útépítési munkákat pedig jellemzően az éjszakai órákban végzik, ezzel is mentesítve a napközbeni forgalmat.

Kíváncsiak voltunk arra is, ha már teljes széltében helyrehozzák az utat, akkor miért nem építenek ki kerékpársávot, ami egy alternatív lehetőséget nyújtana a helyieknek arra, hogy reggel és délután elkerüljék az útfelújítás nélkül is feltorlódó kocsisort. (Budapesten évek óta az a szokás, hogy ha egy utat felújítanak, akkor általában kiépítik rajta a bicikliutat is.)

Az útépítés a Magyar Közút engedélye alapján folyik, ezért megkerestük a társaságot. Megerősítették, hogy a Nagykovácsi bekötő út megbontott útszakasza teljes hosszában, a felbontással érintett útpálya teljes szélességében új aszfaltszőnyeget kap, a csapadék-vízelvezető rendszert, és az út padkát viszont forrás hiányában nem újítják meg.

A szennyvízcsatorna építése nem a Magyar Közút, hanem a nagykovácsi önkormányzat beruházásában valósul meg, a társaság pedig nem írhatja elő kerékpáros létesítmények kiépítését. Amennyiben a kerékpárutat a beruházás keretén belül tervezte volna kiépíttetni az önkormányzat, az feltehetőleg nagymértékben megdrágította volna azt.

Többször kerestük a beruházó nagykovácsi önkormányzat polgármesterét, visszahívási ígéretet is kaptunk, de nem jelentkezett. Azt szerettük volna megtudni, hogy tényleg novemberig tart-e az útszűkület és a dugó, eleve így kalkuláltak-e és ha igen, miért, továbbá tájékoztatték-e minderről a nagykovácsiakat.

Rovatok