„A Petőfi utca mellett a katonaság használ egy épületet mostanában, annak a zaját szoktuk hallani, meg látjuk, hogy sok busz megy át Beremenden, de ezen kívül észre se venni a menekülteket.

Attól féltünk, hogy itt is az lesz, mint Röszkén, de most egyelőre nagyon örülünk, hogy sikerült ezt így megoldani

– mondta a három utcán álldogáló beremendi középkorú nő közül az egyik, amikor arról kérdeztem őket, hogy mit szólnak ahhoz, hogy pénteken és szombaton menekültek ezrei lépték át a határt a falu mellett, hogy aztán a magyar állam által biztosított buszokkal az osztrák határ felé vegyék az irányt.

Amikor a boltban kérdezősködtem, az eladónő azt mondta, ő a két faluval arrébb fekvő Nagyharsányból jár át dolgozni, és eddig még csak migránsokat se látott. Egyedül az volt neki szokatlan, hogy néha üres buszok húztak el a bolt mellett.

Mások viszont azért nem voltak ennyire nyugodtak: néhány fiatalabb beremendi arról mesélt, hogy bár ők egyáltalán nem félnek a menekültektől, sok idős ember eléggé gondterhelt volt a napokban.

A bolt előtt várakozó idősebb nő pont ilyen volt: „A faluban sokan attól félünk, hogy itt is ugyanaz lesz, mint amikor átjöttek a menekültek a zöldhatáron. Egy faluban ott állítólag be kellett ideiglenes zárni egy boltot, mert a menekültek onnan loptak” – mondta.

Ebből nem csak az derült ki, amit a fiatalabbaktól hallottam, hanem az is amit egy fiatal nő kisgyerekkel a kezében magyarázott nekem. „Hát tudja, ez falu” – mondta arra utalva, hogy az amúgy is villámgyorsan terjedő pletykák a falu lakóinak ijedtsége miatt még a megszokottnál is gyorsabb tempóban és élénkebb formákban kelnek életre.

Az útközben kisboltból lopó migránsok sztorijáról egyébként már viszonylag gyorsan ki is derült, hogy azért közel sem áll annyira biztos lábakon, mint amilyen vehemenciával azt a bolt előtt magyarázta nekem az idősebb asszony. Amikor ugyanis egy a három középkorú beremendi nővel beszéltem, egyikük olyan biztonsággal cáfolta ezt a hírt, mintha ez lenne a legnagyobb evindencia a világon. „Sok minden terjed most Facebookon, de én úgy tudom, hogy akik átmentek a zöldhatáron, meg sem álltak a falvakban. Ételt-italt elfogadtak, de senkit és semmit nem bántottak” – mondta.

Egy idősebb, hetvenes-nyolcvanas éveiben járó néni az idősek állítólagos pesszimizmusa ellenére nagyon pozitívan látta helyzetet, amikor arról kérdeztem, hogy mire számít. „Én nem félek, inkább sajnálom őket. De nem hiszem, hogy sokáig tart még ez, előbb-utóbb vége lesz ennek” – mondta.

A legtöbben viszont arra számítottak, hogy a közeljövőben nem lesz még vége a menekültáradatanak. A gondterheltebb idős asszony sem számított semmi jóra: „ezek már nem csak menekültek.

Amikor a horvátok jöttek a háború miatt, befogadtuk őket ide. De ez már nem olyan, mint akkor,

annyira sokan jönnek, hogy ez a helyzet most teljesen más" - mondta.

„Horvátországon átengedik őket, és ott folyamatosan jönnek még. A nagy számok törvénye alapján szerintem nem marad sokáig ilyen nyugodt a helyzet. Egyáltalán nem biztos, hogy továbbra is busszal fogják hozni őket, a gyodán pedig át lehet jönni, ezt már láttuk” – mondta egy férfi, aki szerint arra is fel kell majd készülniük, hogy akár napokig is a faluban kell majd maradniuk is a menekülteknek.

Ha pedig ez tényleg így lesz, akkor csakis abban a tranzitzónában maradhatnak, ami hivatalosan már üzemelt, mikor Beremenden voltunk. Ennek ellenére mindenki mást mondott arra a kérdésre, hogy a tranzitzóna pontosan hol is van, és olyan is volt, aki azt mondta, a tranzitzóna a határon van, hiszen egyedül ott lépnek az ország területére a migránsok és a menekültek. Mi mindenesetre nem találtuk meg a titokzatos tranzitzónát abban a két napban, amit Beremenden töltöttünk.

És még ha a menekültek és a helyzet megítélésében nem is egyezett meg a beremendiek véleménye, abban mindenki egyet értett, hogy a rendőrök emberfeletti munkát végeztek. Amikor szombaton délután a határátkelő előtti kerítés mellett vártam, hogy megérkezzenek a buszok a migránsokkal, többen is egyeztettek a rendőrökkel azzal kapcsolatban, hogy hova vigyék nekik az ételt és italt, amit hoztak.

„A rendőrök nagyon keményen dolgoztak, meg is érdemlik, hogy Beremendről ételt és italt visznek nekik. Úgy tudjuk, hogy az önkormányzat is vitt szendvicseket, de hát mire elég az, ha 16 órákat dolgoznak egy huzamban a rendőrök?” – mondta erről a három utcán álldogáló nő közül az egyik. Arról is beszélt még, hogy szerinte az önkormányzat igazán főzhetett volna valami komolyabb ételt is az óvoda konyháján.

A beremendi sportkör is szervezett közös ételgyűjtést a rendőröknek és a katonáknak, de sok „Harcos” feliratos pólót is láttam a határ közelében. A helyiek is említették, hogy a Jobbik helyi szervezete is szervezett ételgyűjtést a napokban. Annak ellenére viszont, hogy voltak a helyszinen olyanok, akik nyilvánvalóan nem kedvelték a buszok utasait, a két nap alatt semmilyen attrocitást nem láttunk.

A legkeményebb idegenellenes kirohanásnak akkor voltam tanúja, amikor a Beremendtől nem messzi, horvát rendőrlefegyverzésről elhíresült magyarbólyi vasútállomáson a peronon mászkáltam, mire egy rendőr – valószínüleg az ázsiai beütésü szemeimet észrevéve – csak annyit vetett oda nekem, hogy „Te!”, mire belőlem csak annyi jött ki a nagy meglepetéstől, hogy „Elnézést?”, mire a rendőr annyival intézett el, hogy „Ja, hogy magyar vagy. Na, akkor szerencséd van!”. Ettől eltekintve egyébként a magyar rendőrök mind a média képviselőivel, mind pedig a menekültekkel végig emberségesen bántak.