Index Vakbarát Hírportál

Durva lehűlés jön vasárnap

2015. október 6., kedd 14:03

Vissza fogjuk még sírni a keddi szürke, ködös időt az OMSZ előrejelzése szerint, ugyanis szerdától jön az esős idő, aminek eredményeképpen jövő hétfőn 10 fokkal kevesebbet mérhetünk.

Szerdán hajnalban 9-14 fok lesz,  majd napközben több helyen lehet számítani esőre, záporokra. Csak az ország északkeleti részében szakadozik fel a felhőzet, valószínűleg egyedül ott mérhetnek majd 20 fok feletti hőmérsékletet. Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, délelőtt ködre is kell számítani. Napközben több helyen várható eső, zápor, a hajnali 8-14-ről napközben 12-18 fokra melegszik az idő.

Pénteken hajnalban már csak 6-12 fok lesz, és általánosul a felhőréteg felettünk. Szórványosan várható kisebb eső, zápor, a változó irányú szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12-18 fok körül várható.

A hétvége bizonyosan nem a kerti partiknak és a kirándulásoknak kedvez. Szombaton hajnalban 3-12 lesz, és napközben is csak északkeleten süthet ki a nap néhány órára. Kisebb záporok, esők mellett 11-17 fokot mérhetünk. Vasárnap azonban már az ország nagy részén valószínű tartós eső, és mindössze 9-15 fokos hőmérséklet.

De az igazi visszaesés hétfőre várható, amikor

a magasabb hegyekben havas eső, hó is előfordulhat,

máshol azonban egyelőre csak eső, zápor várható. Az északkeleti szelet élénk és erős lökések kísérhetik. A hajnali 3-9 fokról mindössze 6-11-re melegszik a levegő.

Rovatok