Index Vakbarát Hírportál

Csapj zajt, ha megvernek! Kártyajátékkal tanítják a fogyatékos gyerekeket

2015. október 10., szombat 07:29

Színes kártyalapokon nagyon egyszerűen megfogalmazott üzenetekkel segít a Társaság a Szabadságjogokért Mondo nevű társasjátéka a fogyatékos gyerekeknek és szüleiknek abban, hogy kivédhessék az őket érő veszélyeket. A játékban arra oktatják a gyerekeket például, hogy egyáltalán nincs rendben, ha a feje felett beszélgetnek, ha majd felnőttként nem engedik szavazni, ha akarata ellenére intézetbe zárják, ha megverik, szexuálisan bántalmazzák vagy csak egyszerűen semmiről sem kérdezik a véleményét.

A fogyatékkal élő felnőttek töbnnyire képtelenek megvédeni magukat. Ennek részben az az oka, hogy soha nem tanulták meg, mit tehetnek. A játék célja, hogy a fogyatékos gyerekek azokról a veszélyes helyzetekről többet tudjanak, amelyeket el kell kerülniük, vagy amelyekben meg kell védeniük magukat. A TASZ Fogyatékosügyi programvezetője, Verdes Tamás az Indexnek azt mondta, hogy a fogyatékkal élő embereknek nyújtott ingyenes ügyvédi szolgálatukon keresztül rengeteg olyan üggyel találkoztak, amelyekből kiderült, hogy a fogyatékkal élő felnőtt nem volt tisztában a saját jogaival. “Mondjuk, korábban nem tudta, hogy fogadhat ő is ügyvédet, vagy hogy ha bántalmazták, akkor látleletet kell vetetnie ahhoz, hogy eljárást indíthasson” - fogalmazott. Arra jutott munkatársaival, hogy ha ügyfeleiket már gyerekkorban felkészítették volna a leggyakrabban előforduló veszélyhelyzetekre, akkor felnőttként sokkal tudatosabban reagálnának a fizikai és lelki kiszolgáltatottságot eredményező helyzetekre és jogaik korlátozására. 

A szakemberek a gyakran felmerülő problémákat rendezték tíz nagy témakörbe, és azok alapján készült el az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekekkel foglalkozó Csillagház Általános Iskola pedagógusai és a TASZ munkatársai által közösen kifejlesztett, Hitka Viktória grafikus kifejező rajzaival ellátott segítő kártyakészlet.

A Mondo nevű kártyajátékot mesekönyvként vagy Csapd le csacsi! társasjátékként is lehet használni, de valójában egy olyan segédeszköz, ami nagyon egyszerű üzeneteken keresztül egyértelmű formában rögzíti és megtanítja a fogyatékossággal élő gyerekek számára az alapvető veszélyhelyzeteket, és felkészíti őket, hogy hogyan védhetik meg magukat. Konkrét helyzeteket mutatnak be, és konkrét útmutatást adnak abban, hogy mikor mit kell csinálni, az alábbi tíz témakörbe rendezve:

  1. Tisztelettel segítsenek, gondozzanak!
  2. Ne bántsanak!
  3. Miért ne helyezzenek gondnokság alá?
  4. Ne zárjanak intézetbe!
  5. Az intézetben is megvédhetem magam.
  6. Ismerkedhetek, barátkozhatok.
  7. Lehet párom és saját családom.
  8. Intézhetem az ügyeimet.
  9. Élhetek a közösségben.
  10. Élhetek a politikai jogaimmal, szavazhatok.

A játék Juhász-Vass Tímea gyógypedagógus szerint a játék a gyerekek személyiségét fejleszti, és segít kialakítani az egyensúlyt az elvárt alkalmazkodás és az önérvényesítés és önvédelem között. “Az egyik legmegdöbbentőbb felfedezés, melyre rájöttünk a közös munka során, hogy míg az alkalmazkodás fogalma kiemelt helyet foglal el szakmai dokumentumainkban, az önérvényesítés kialakítása deklarált célként néhol jelenik csak meg” - fogalmazott.

A játékot a TASZ nem hagyományos szülői értekezletein is bemutatják, amiket fogyatékossággal élő gyereket nevelő szülőknek és ilyen gyerekekkel dolgozó pedagógusoknak tartanak. A szülői értekezleteken az érintettek választ kaphatnak például a gondnokság alá helyezés feltételeire és következményeire, illetve arra, hogy a fogyatékossággal élő gyerekek felnőtt életük során milyen vészhelyzetekkel szembesülhetnek, és mit tehetnek ők, illetve szüleik, tanáraik azért, hogy ezeket a lehető legjobban kezeljék. A tájékoztatás ingyenes, öt résztevő esetén a TASZ munkatársai házhoz is mennek.

Rovatok